BORSOD AZ EGY KEMÉNY HELY!

Tinik támadták meg, és rabolták ki a miskolci rendőrkapitány-helyettest, jól össze is verték.

Miskolc egyik legforgalmasabb és legjobban bekamerázott csomópontjában, a Villanyrendőrnél támadtak és raboltak ki hárman egy 50 év körüli férfit még múlt szombaton éjjel. A támadók nem csak a telekamerázott helyszínnel, áldozatukkal is mellényúltak, az Index ugyanis több forrásból is úgy értesült, hogy:

Az Index úgy tudja, hogy a helyszínre éjjel negyed kettő körül mentőket is hívtak, de mire kiértek, a környéket ellepték a rendőrök. A mentők végül senkit nem szállítottak kórházba.

Kérdéseinkkel többször kerestük a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, végül ma rövid válaszukban megerősítették a hírt és hozzátették, hogy a

” rendőrök a feltételezett elkövetőket elfogták és eljárást indítottak ellenük. ”

Szerettük volna azt is megtudni, hogy milyen bűncselekmény miatt folyik az eljárás, mint ahogy azt is, hogy mennyire sérült meg a kapitányságvezető-helyettes, de ezekre a kérdésekre egyelőre nem kaptunk választ. Amint reagálnak, cikkünket frissítjük.

A rendőrség nem ad bővebb tájékoztatást.

A megyei főügyészség szóvivőjétől viszont megtudtuk, hogy szombaton éjjel

EGY 15, EGY 16 ÉS EGY 17 ÉVES FIATALEMBER TÁMADT MEG EGY FÉRFIT.

Ellenük csoportosan elkövetett kifosztás bűntette és halmazatban elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárás, az ügyészség augusztus 18-án pedig indítványozta a letartóztatásukat, melyet a bíróság még aznap el is rendelt.

Információnk szerint a rendőr gerinccsigolyája sérült meg és a három kamasz a férfi mobiltelefonját vette el.

Forrás: Szeretlek Egerszeg/facebook

Kapcsolódó cikkek

SIMICSKA A PASSZÍV ELLENÁLLÓ

O.L.K.T.

Bajban van a kormány a “migráns válság” miatt.

O.L.K.T.

A kamupártok kérdésében Polt Péter lassítja a folyamatot

O.L.K.T.