Boross Péter: Felháborító, hogy fiatalemberek „egy gatyában”, és fiatal nők „lenge öltözetben, fedetlen keblekkel” is odamehetnek, ennél méltóbb körülményeket kellene teremteni

A jobboldal részéről korábban többször is felmerült, hogy a Szent Koronának a Budavári Palotában lenne a helye a várnegyed rekonstrukciója után. Az ATV most többeket is megkérdezett arról, jó ötletnek tartanák-e a korona költöztetését, vagy inkább maradjon a Parlamentben. A Szent Korona jelenleg más koronázási jelvényekkel együtt az Országház Kupolacsarnokában látható, az első Orbán-kormány alatt szállították oda a Nemzeti Múzeumból.

L. Simon László volt miniszterelnökségi államtitkár 2016-ban még úgy vélekedett, jó ötlet lenne, ha a többi koronázási jelvénnyel, köztük a Nemzeti Múzeumban lévő koronázási palásttal együtt a Szent Koronát is a felújított Budavári Palotában helyeznék majd el. Most azonban azt mondta, ez ma nem aktuális.

Náray-Szabó Gábornak, a Professzorok Batthyány Körének elnökének az tetszene jobban, ha a korona az Országházban maradna, már csak az állandóság miatt is. Szerinte az épület atmoszférája illik hozzá, és így legalább sokan láthatják.

Boross Péter volt miniszterelnök aggályokat fogalmazott meg a Szent Korona jelenlegi elhelyezésével kapcsolatban. Szerinte a korona az Országházban nem kapja meg azt a tiszteletet, „mely évszázadokon keresztül bevésődött a generációkba”. Borosst a „látogatási metodika” zavarja, az, hogy a Kupolacsarnokban bárki bármilyen öltözékben megnézheti a koronát.

Fiatalemberek „egy gatyában”, és fiatal nők „lenge öltözetben, fedetlen keblekkel” is odamehetnek, ennél méltóbb körülményeket kellene teremteni

– mondta a volt miniszterelnök, aki szerint nem kellene engedni, hogy a koronát folyamatosan látogassák, elég lenne évente néhány alkalommal „megmutatni”.

 

 

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

EU-s látogatás ismét – Brüsszel nem ereszti a magyar korrupciót!

Rubóczki Tamás

Penészes szalámi a kórházban frissítés: Hiányosságokat találtak a konyhában, ahonnan a penészes felvágottat kapták a betegek!

Rubóczki Tamás

Rendkívüli hír: Az MSZP szakértői több százezres eltérésekre bukkantak, óriási választási csalás történt – döbbenetesek a vizsgálati adatok

Rubóczki Tamás