Borkai-ügy: Egy kérést intézett a nép felé a Borkait leleplező blogger

Imádom a magyar újságírókat. Nekem írogatnak, hogy adatokat kérnek, még több infót. Dolgozzatok végre! Bár az internet népe a feladatotok nagy részét elvégezte.

Megadtam Borkai egy konkrét utazásának adatait. Tavaly pünkösd, Pér (ahol nagyon nem ellenőrzik a táskák tartalmát…), Rákosfalvy magángépe, Dubrovnik, hajó.

Tudom a gép lajstromjelét. De dolgozzatok, és derítsétek ki. A hajót sem nehéz megtalálni, és ha megtaláljátok, szóljatok már a horvát hatóságoknak, hogy keressék ott kábítószer nyomait.

A lányokat is megtalálták már helyettetek.

És igen, nekik a készpénzen kívül uniós támogatásokkal is fizettek. Mert ezt is megtehetik. A lányok, mivel kábítószert vittek magukkal külföldre, gondolom, a hatóságok számára is érdekesek. Szerencsére a sofőröm nevét nem tudják.

Ha igyekeztetek volna, akkor lementitek a lányok fotóit az instáról, mielőtt törölték őket.

Szerencsére az internet népe dolgozott helyettetek, és így ez a kép is megvan.

Segítsek, mi volt tavaly május 22-e környékén, vagy megy nélkülem is?

Összegzem: adott egy repülőgép, van egy hajó, rajta kábítószer eltűnthetetlen nyomai, és három csaj, akik mindent tudnak. Hajrá!

És apropó:

Hmm, Borkai címe nincs meg nektek véletlenül? Otthonában is felkereshetitek.
Vagy ehhez gyávák és lusták vagytok?
Amit teszek, tudom, miért teszem. És azt is egyértelműen megírtam, miért Borkaival kezdtem. A mindent megfertőző korrupcióra akartam felhívni a figyelmet, aminek sajnos magam is részese voltam. Talán most elindul egy megállíthatatlan folyamat. Segíteni fogom még több nyilvánosságra hozott információval. Időm van.

Kapcsolódó cikkek

A Földről videózták, ahogy egy titokzatos tárgy lebeg a Hold felszíne felett…

O.L.K.T.

Magyar György üzenete a nyugdíjasokhoz!

O.L.K.T.

“SZABAD ORSZÁG”

O.L.K.T.