Borkai fél, bujkál – már aljegyzői utasítást adtak ki a győri városházán – a volt fejlesztési miniszter is nyakig benne van!

Több nap sikertelen próbálkozás után Győrben személyesen próbáltuk szóra bírni a szexbotrányba keveredett Borkai Zsoltot, aki a magyar sajtó kérdései helyett inkább egy videomonológban magyarázkodott. A nyilatkozat azonban, ahelyett hogy megválaszolta volna a kérdéseinket, újabbakat vetett fel.

 

Az érdekes videó itt nézhető meg.

 

De hová tűnt Damon Hill? Ezt a játékot játszotta a fél magyar sajtó hétfőn Győrben, ahol a hétvégén gyorsan eszkalálódó események után próbáltuk személyesen szóra bírni a telefonon napok óta elérhetetlen Borkai Zsolt polgármestert. A fideszes városvezető egy héttel az önkormányzati választás előtt került bele a kampány legdurvább botrányába, miután egy ismeretlen blogger szexvideót tett közzé róla, emellett kábítószer-fogyasztással és korrupcióval vádolta meg.

Így a fél várost beborító, “Együtt, mi győriek” jelmondatos Borkai-plakátok is némileg más jelentést kaptak, mire fél 11-kor a Városháza portáján érdeklődtünk a polgármester holléte felől. A portán azt mondták, nincs bent a munkahelyén, és senkit nem akartak küldeni helyette sem, hogy bármilyen hivatalos minőségben nyilatkozzon valamit. A hátsó kijáratnál ugyanakkor megláttuk a polgármester ott parkoló autóját, elhatároztuk hát, megvárjuk, míg kijön.

A hvg.hu újságírói mellett mások is várakoztak, kisebbfajta attrakció lett az itt gyülekező sajtó. Miközben mi a Városházát figyeltük, a polgármester munkatársai a mi mozdulatainkat lesték árgus szemekkel, a helyszínen megjelenő ellenzéki politikusok pedig felfedezni vélték magát a polgármestert is a megfelelő emeleti ablakban. Az épület előtt állva mindenesetre próbáltuk hívni őt is, és a sajtósát vezetékes vonalon is, de senki nem vett fel semmit.

A helybéli ellenzék kemény hangú nyilatkozatokat tett írásban és szóban is, de Glázer Tímea rivális polgármesterjelölt nem ért rá megjelenni, a jelek szerint nem akart ekkora kommunikációs kampányziccert kihasználni. Vele is beszéltünk telefonon, ő azzal hárított, hogy Pollreisz Balázs a “szóvivő”, ebben az ügyben is ő kommunikál. Pollreisz rövid időre meg is jelent a Városháza előtt, beszélt a sajtóval, majd távozott.

Többórás várakozás után aztán egy ellenzéki képviselő segítségével próbáltunk eljutni a polgármester dolgozószobájáig, de már a lépcsőn elakadtunk: a politikussal közölték, ő bemehet, a sajtó viszont még vendégként sem. Állítólag erről aljegyzői utasítás született. Rejtély persze, hogy ha nem volt Borkai az épületben, miért nem lehetett a hűlt helyét megmutatni.

Tény, a fideszes politikus nem csak a sajtó elől bujkál, de – bár a kampány finisében vagyunk – a párt győri szervezetének Facebook-oldala alapján nyilvános eseményeken sem jelent meg a botrány kirobbanása óta.
Borkait a lakásán is kerestük, a nekünk ajtót nyitó fia azt mondta, apja ott sem tartózkodik. (A fiú nevén egyébként, az elérhető cégadatok szerint 20 évesen már voltak olyan cégek, amelyek a videón ugyancsak szereplő Rákosfaly Zoltánhoz is köthetők.)

Közben a hivatali autót többször megjáratták, ezzel megfuttatva kicsit az operatőröket, de Borkai ekkor sem tűnt fel sehol. Egészen délutánig, amikor személyes interjú helyett egy tévényilatkozatot tett, elismerve, hogy ő van a szexuális aktusokról készült felvételeken. Azt azonban tagadta, hogy illegális szereket is fogyasztott volna, és megbánta, amit tett, de nem lép vissza.

Mikor történt a híres kiruccanás?

Borkai Zsolt védekezésképp azt állította, több évvel ezelőtt készültek azok az – azóta lekapcsolt – külföldi blogoldalra felkerült képek és videók, amelyek egy luxusjachton nők társaságában és félreérthetetlen helyzetekben ábrázolják a politikust. A magát “az ördög igazi ügyvédjének” nevező, Borkaival kapcsolatos állításait a Facebookon is futtató blogger ugyanakkor továbbra is azt állítja, hogy a polgármester nem mond igazat, a gazdagon dokumentált kiruccanás állítása szerint tavaly pünkösdkor volt, és további leleplezéseket is ígért.

Azt nem tudjuk egyértelműen, hogy a blogra föltöltött videó és képek valóban tavaly májusban készültek-e, viszont rendelkezésünkre állnak olyan információk, amelyek arra utalnak, hogy a társaság a blogger által említett időpontban valóban tett egy kirándulást az Adrián. Ilyenek a Borkai társaságában látható, vállalkozásukkal korában uniós támogatást is elnyert fiatal nőknek az Instagram- és Facebook-bejegyzései is, amelyeket tulajdonosaik hétfőre ugyan eltüntettek, az internet azonban megőrizte őket.

Az érintett ikerpár egyik tagja az egyik – feltehetően régebbi – Facebook-profiljáról szintén elfelejtette törölni azt a tavaly május 22-i – vagyis pünkösd másnapján feltöltött képet, amelyen egy katamarán fedélzetén napozik. Pont egy olyan hajóén, mint amilyen a Borkai részvételével zajló orgia helyszíne is volt.

(A hajót egyébként, amely a képek alapján egy Lagoon450F luxuskatamarán, majdnem teljes bizonyossággal ettől a horvát cégtől bérelték, az ára egy hétre 6400 euró ebben a május közepi időszakban.)
Az időpont körüli ellentmondásokat tetézi, hogy a kirándulásra a blogbejegyzés szerint Borkaiék Rákosfalvy Zoltán ügyvéd Cessna típusú magángépével indultak, a Győr melletti Pér repülőteréről – ahol a többi hazai repülőtérhez hasonlóan az idokep.hu webkamerája rögzíti és több évre visszamenően tárolja a történteket.

Az egészen 2011-ig, napi bontásban megnézhető felvételek közül furcsa módon pont a 2018 május 19-it – vagyis a pünkösdöt megelőző szombatét – nem lehet lejátszani, mert a hibaüzenet szerint a fájl sérült. Két hibátlanul visszanézhető nap után a május 22-ivel pedig megint baj van: itt nem az egész felvétel rossz, de a nap egy körülbelül háromórás részleténél megakad a videó, szétesik a kép és csak egy későbbi időponttól lesz újra nézhető.

 

Az év eleje óta a Mészáros Lőrinc és Tombor András érdekeltségébe tartozó az ATmedia portfóliójához tartozó Időkép webkamerás felvételeivel nem először fordul elő hiba éppen akkor, amikor a NER számára kellemetlen dolgok mutatkozhatnak a képeken: a Debreceni Egyetem előtti tér élőképe helyett januárban emlékezetes módon egy ideig csak az „adásszünet” felirat volt olvasható, miután ismeretlenek ott a felvételeken is jól láthatóan az O1G rövidítést taposták a hóba. A kínos, de csak a felirat ellapátolásig tartó időszakról rögzített képeket törölték még az oldal webarchívumából is.

A lövész és célpontja

A luxusutak és a fiatal lányok mellett a polgármestert korrupciós ügyekkel is hírbe hozó bloggerről közben az internet népe próbálja kitalálni, hogy ki lehet valójában – Borkai Zsolt egyik ügyvédjének mondja magát, de a polgármester ügyeire részben rálátó győri forrásaink ezt kevésbé tartják valószínűnek.

Többen a már említett, a blogban is vázolt győri ingatlanügyben kulcsszerepet játszó Rákosfalvy Zoltán egyik megsértődött vagy ki nem fizetett alvállalkozóját gyanítják a háttérben, de néhányan azt sem zárják ki, hogy a polgármester vagy Rákosfalvy felesége áll bosszút a hűtlen férje(ke)n. Egyesek a valamin esetleg szintén megorrolt Seszták Miklós közreműködését sem tartják kizártnak. Ezt támaszthatja alá, hogy a győri kaszinókoncessziót Rákosfalvy a Treff-Klub Kft. nevű cégével nyerte el, amely a kisvárdai Kruppa Zsolt Andráson keresztül kapcsolódik a volt fideszes fejlesztési miniszterhez.

A történet egyes részleteiről a felvételeken valószínűsíthetően látható ikerpár tagjai tudhatnak részleteket, de őket sem privát, sem közös vállalkozásuk telefonszámain nem lehet elérni: vagy kinyomják vagy egyszerűen fel sem veszik a telefont – azért az esküvői ruhaszalonét sem, amelyre 3 millió forintos támogatást nyertek.

Kapcsolódó cikkek

Alföldi Róbertet nem engedik fellépni. Itt tart a magyar demokrácia.

O.L.K.T.

Vona Gábor : Szorongás

O.L.K.T.

New York Times: Orbán rendszere újfajta egypártrendszer, de ez már fasizmus

O.L.K.T.