Bojár Gábor: Orbán nagyon veszélyes az országra!

Az üzleti életből hoz példát arra, miért nincs komoly cégeknél kontroll nélküli vezető.

A Klubrádióban Bojár Gábor azt mondta, hiába buzdítják többen, nem vállal politikai szerepet, mert nem ért hozzá. Nem tudja, az embereket mi rázhatná fel. Azt hitte, a rendszerszintű korrupció felismerése hat, de az emberek abba is beletörődtek, és az sem rázta meg őket, hogy Orbán Viktor ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból, sőt már meg is tette.

Az üzletember szerint a valódi EU-ban már nem vagyunk benne, az ugyanis az eurózóna. Nem tartozunk az Európai Ügyészséghez sem, illetve kétséges, meddig maradunk a schengeni övezetben. Az emberek ugyanakkor nem látják, merre megyünk. Sokan szavaznak a Fideszre az ellenzék állapota miatt. Az ellenzéket pedig, ahogy a sajtót is, anyagilag teszik tönkre, a választási szisztéma a kétpártrendszer felé sodorja az országot.

Orbánt a legyőzhetetlenség, a tévedhetetlenség tartja életben, de ez a mítosz nagyon könnyen, nagyon hamar össze tud omlani. Bojár Gábor emlékeztetett rá, egy nagy cégnél is fékek, ellensúlyok vannak, ellenőrzik a vezetőt, ha ugyanis ő hibázik, azt nagyon nehéz helyrehozni. Orbán Viktort viszont nem kontrollálja senki, az önértékelésével is nagy gond van, ami nagy fenyegetés, hiszen minden tévedésének az ország issza meg a levét.

Az önértékelési gondokra példaként hozta az amerikai nagykövetség fogadását, amikor a vendégeket felállították a tiszteletére. A diplomácia szabályai szerint ez csak államfőnek járna, akkor sem a személy, hanem az adott ország tiszteletére. Ezen a fogadáson hangzott el a híres, My Way, amelybe Paul Anka beleszőtte, hogy szereti a Balatont és Orbán Viktort.

Bojár Gábor szerint aki olyan sokat hibázik, mint Orbán, az előbb-utóbb kap egy nagy pofont, amitől elvész tévedhetetlensége mítosza. Akkor pedig az eddigi imádat a visszájára fordul.

 

olkt.hu/klubradio.hu

Kapcsolódó cikkek

A NAT döbbenetes jelentést adott közzé gyermekeinkről – Osszátok!

Rubóczki Tamás

A Fidesz ismét cserbenhagyja a devizahiteleseket a DK szerint.

H Miklós

Biztos forrásból tudom: Orbán nemsokára távozik

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!