Bojár Gábor: “Orbán előbb-utóbb kap egy pofont!”

Nem vállal politikai szerepet, mert nem ért hozzá – mondta Bojár Gábor üzletember, az Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója. Úgy hitte, hogy a rendszerszintű korrupció felismerése megteszi a hatását, de úgy látszik, hogy az emberek beletörődtek. Ezek is lopnak, azok is lopnak, a különbséget pedig, hogy milliókról, vagy milliárdokról van szó, sokan fel sem fogják.

Az sem rázta meg a magyarokat, hogy Orbán Viktor ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból, sőt már meg is tette. A valódi EU-ban már nem vagyunk benne, mert az az eurózóna. Az Alaptörvényben szerepel, hogy a fizetőeszköz a forint.

Nem tartozunk az Európai Ügyészséghez sem, és az is kétséges, hogy a schengeni övezetben meddig maradhatunk, ugyanis egy szabad belső Európa feltétele a közös külső határőrizet, a közös bevándorláspolitika. Márpedig Orbán ragaszkodik ahhoz, hogy ezek nemzeti hatáskörben maradjanak – fejtegette Bojár Gábor Bolgár György vendégeként a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.

Ugyanakkor úgy látja, nem Orbán a népszerű, hanem az ellenzék a népszerűtlen, de a miniszterelnököt életben tartja a legyőzhetetlenség, a tévedhetetlenség mítosza. Orbán Viktort nem kontrollálja senki, és ennek a helyzetnek maga is az áldozata, ugyanis így rengeteget tud hibázni. Igaz, ezeknek a melléfogásoknak a levét az ország issza meg – vélte.

Bojár szerint nagy gond van Orbán önértékelésével, példa erre az amerikai nagykövetség ünnepi fogadása, amikor felszólították a vendégeket, hogy a miniszterelnök tiszteletére álljanak fel.

Azt mondta, aki annyit hibázik, mint Orbán, előbb-utóbb kap egy pofont. S ha elszáll a tévedhetetlenség mítosza, az eddigi imádat a visszájára fordul.

 

olkt.hu/klubradio.hu

Kapcsolódó cikkek

Egy hatalmas írás! Olvasd el! Smuzewitz Ilona:Ideje lenne csalást kiáltani??!?

O.L.K.T.

Vadai Ágnes választási csalásnak minősítette, hogy a Fidesz magyarul sem beszélő ukránokat akar szavaztatni jövő májusban.

O.L.K.T.

Miért hazudik Miniszter úr?

H Miklós
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!