Bod Péter Ákos: Az emigráció a korrupció miatt van

A Növekedés dolgozta fel Bod Péter Ákos közgazdász, a jegybank korábbi elnökének a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadását, amelyben többek között a magyar bérnövekedésről, az ország gazdaságának járműipari kitettségéről és az ebből fakadó sérülékenységünkről beszélt.

A közgazdász szerint a 2010-es évtized nagy részében kifejezetten támogató volt a világgazdasági helyzet, így a magyar gazdaság is dinamikusan tudott fejlődni. Az utóbbi időben évi 10 százalék körüli ütemben nőttek a jövedelmek is, de

a magyar bérszint még mindig elmarad a térségi átlagtól, a német és az osztrák szinthez képest például kétszeres-háromszoros bérkülönbség figyelhető meg.

A kelet-közép-európai térségben az olyan világgazdasági kockázatok, mint például az amerikai-kínai kereskedelmi háború, az észak-koreai és az iráni fenyegetés, a Nyugat és Oroszország közötti ellentétek vagy a brexit mellett az elvándorlás, a munkaerőhiány, a területi szétszakadás, az elégedetlenség és a populista politika is komoly kockázati tényezőt jelent.

Eközben új technológiai forradalom zajlik, amely átrajzolja a térségeket, az iparágakat, a fogyasztói szokásokat és az árarányokat. Most kell igazán jól tájékozódni, és a munkaerő képzésére is nagyon oda kell figyelni, ha hatékonyan akarjuk hasznosítani.

Bod Péter Ákos szerint a térségben tapasztalható korrupció különösen káros, mert erősen sújtja a fiatalokat és a képzetteket, és ezzel gyorsítja az emigrációt.

A teljes cikk a novekedes.hu weboldalon olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Te büdös oligarcha!

Rubóczki Tamás

Gyurcsány Ferenc: “Orbán csak 20%-ot szerez meg!

O.L.K.T.

“Nem adom el a szavazatomat!”

O.L.K.T.