Blokád lesz Budapesten!

November 7-én Budapestre látogat Recep Tayyip Erdoğan török elnök a magyar–török felső szintű stratégiai tanács ülésének keretében. Az eseményre baloldali civilek tüntetést és blokádot szerveznek, az első körben a Facebookon meghirdetett eseményre néhány nap alatt több ezren jelentkeztek. A demonstráció és a blokád célja a kurd nép melletti szolidaritás – írták közleményben a szervezők.

A tüntetés november 7-én délután 14:00-kor (kettőkor) kezdődik az Oktogonon, ahonnan különböző útvonalakon keresztül átsétálnak a Margit hídon, majd a Széll Kálmán téren keresztül a menet elindul a Várnegyedbe.

„A tüntetés eredeti elképzelés szerint szeretett volna eljutni a miniszterelnökségnek helyt adó épülethez, de a rendőrség közlése szerint már a Szentháromság téren felállításra kerülnek a kordonok”

– írta Vajnai Attila, aki majdnem pontosan egy évvel ezelőtt egy minden szempontból abszurd tüntetést szervezett Erdoğan akkori látogatása idején.

A blokádra és a demonstrációra itt tudsz jelentkezni és informálódni.

“Budapest Blokádja Erdogan látogatása ellen

2019. november 7. – 14 óra

Az Erzsébet híd és a Lánchíd kell a TEK-nek, hogy szükség esetén legyen alternatív menekülési útvonala Erdogannak. Bárhogy próbálkoztunk, a közelébe se engednek semmilyen tüntetést még a rávezető utakon sem. Az kérdéses, hogy a normál forgalmat meddig engedik azokon az utakon.

Mivel a két diktátor a hírhedt teraszon akar selfieket nyomni eredetileg az egész Várnegyedet le akarták zárni.

Ebből a pozícióból jutottunk el oda, hogy a tüntetések központja az Oktogon lesz. Az egész (!) Andrássy utat is a TEK kérte magának, de a körút az Oktogontól a Nyugati pályaudvarig a tüntetőké lett. Beleegyeztünk, hogy a körút felét foglaljuk el, de ez a tüntetők számától függ.

November 7-én 14 órától van a gyülekező az Oktogonnál. Autókkal, kerékpárokkal is lehet jönni.

14:30-kor elindulnak a kerékpárosok és rolleresek a Nyugati téren, Margit hídon át a villamos vonalát követve a Széll Kálmán térre. Itt bevárják a gyalogosan szintén ezen az útvonalon haladó tüntetőket. Az autósok egy később egyeztetett útvonalon tesznek egy nagyobb kört rendőri felvezetéssel a belvárosban úgy, hogy a forgalmasabb utakat használják (lassan, konvojban), és végül ők is a Margit hídon át jutnak el. Széll Kálmán térre.

A Széll Kálmán térről 16 órakor, az addig megérkező autós felvonulókkal együtt mindenki megindul az Ostrom utcán át a Várba. Egy erős kordon vár minket a Szentháromság téren. Innen nem akarnak tovább engedni senkit “Magyarisztán” miniszterelnökének családi erkélyéig. Itt húzta meg a hatalom azt a határt, amit halandó állampolgár nem léphet át.

Ez a mai állás. A felvonulások szervezéséhez segítséget kérünk az érintett kerületi önkormányzatoktól, és várjuk minden demokratikus szervezet csatlakozását. Készek vagyunk mindenről egyeztetni. A cél, hogy látványosan bizonyítani lehessen:

Magyarország népe szolidáris a kurd néppel, és nem látja szívesen a diktátorokat.

XXX

Erdogan török fasiszta miniszterelnök háborús bűnös gyilkos.

Szolidárisak vagyunk az áldozatokkal, tiltakozunk a diktatúra ellen. Ezzel a céllal hívunk mindenkit a tüntetésre.

Orbán rezsimje egyértelműen Erdogan és más fasisztoid rendszerek másolata, amelyben a megszorításokkal operáló kapitalizmus már képtelen demokratikus eszközökkel fenntartani a hatalmát.

Erdogan november 7-ei budapesti látogatása csak újabb szégyent hoz hazánkra, és legitimálni próbálja egy diktátor hatalmát egy olyan Európában, ahol semmi keresnivalója.

Az Európai Baloldal a kurdokkal és minden szíriai elnyomott kisebbséggel szolidárisan tüntetéseket szervez Erdogan látogatása ellen, amelyhez minden demokratikus szervezet csatlakozását várjuk.

Nem tűrjük a nőket felszabadító, a helyi vallási és etnikai közösségeket kibékítő, a társadalmi felszabadító, kurdisztáni baloldali mozgalmak kiirtását.

A közel-keleti békét csak a kurdisztáni baloldal demokratikus szocializmusa lesz képes hosszú távon megteremteni.

Erdogan látogatásakor Budapest több pontján tervezünk bejelentett demonstrációkkal tiltakozni kurdok és más kisebbségek ellen észak-Szíriában és Törökországban elkövetett háborús és emberiség elleni bűncselekmények ellen.”

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Mindent vissza a megkárosított rokkantaknak!

O.L.K.T.

A vívólegenda megmondta a véleményét Orbánról!

H Miklós

Kizavarták a magánklinika dolgozóit aláírást gyűjteni a Fidesznek!

O.L.K.T.