Bicskanyitogató: Böröcz László az életében nem dolgozott egy percet sem, de most a munkásokat oktatja ki!

Azért van abban valami perverz, hogy a Fidesz megpróbálja megmagyarázni az embereknek, hogy igazából a brutális túlmunkát lehetővé tevő rabszolgatörvény nekik jó. Ma az ügyeletes kioktató Fidesz mester, Böröcz László volt, aki amúgy a Fidesz ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak az elnöke.

Böröcz László közölte: a munka törvénykönyvének most tervezett módosítása is azt szolgálja, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől lebontsák a bürokratikus akadályokat. Mert mint ha most lenne bármi akadálya ennek?

Mondjuk honnan is tudná ezt az ifi fideszes Böröcz, hiszen az elérhető nyilvános önéletrajza alapján egy órát nem dolgozott a Fideszen illetve a politikán kívül máshol.

Persze Böröcz még a tüntető dolgozókat szépen leszocizta, meg elmondta, hogy a szocik alatt mennyire de szörnyű volt a munkások helyzete. Külön kedvencem, hogy Böröcz szerint az MSZP kormány alatt egymillió munkahely szűnt meg.

Igazából, ha megszűnt volna tényleg egymillió munkahely, akkor ez azt jelentette volna, hogy minden 3.-4. ember elvesztette volna az állását. De ezt ő már nem bírja összetenni.

 

 

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Kitiltották az Echo-TV t a parlamentből.

H Miklós

Negyed óra alatt kukázta a javaslatokat a kormány!

Rubóczki Tamás

Spéder Zoltán kivonult az Index mögül, az eddigi igazgató és egy KDNP-s üzletember vette meg a CEMP-et

O.L.K.T.