Beszélhet-e lekezelően egy miniszterelnök az ország polgárairól?

Egyre népszerűbb politikai gyakorlat a világban, hogy az államok vezetői csakis saját szavazóbázisuknak akarnak megfelelni, azokat viszont, akik soha nem adnák voksukat a kormányzó erőre lényegében másodrendű polgárokként kezelik. A nagy hagyományokkal bíró nyugati demokráciákban is megesik, hogy az ellenzéki szavazókat szapulja a kormánypárt vezetője, ám az soha nem fordulhat elő, hogy a politikai nézetei miatt valakit ne tekintenének a nemzet részének. A mai Magyarországon már fel sem kapjuk a fejünket arra, hogy balhézó kisebbségnek, hisztériázók gyülekezetének nevezi a miniszterelnök azokat, akik az utcán fejezték ki elégedetlenségüket a kormány intézkedései miatt.

Bizonyára sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor Antall József egykori miniszterelnök törpe minoritásnak nevezte a kormánya ellen demonstrálók tömegét. Hatalmas felháborodás lett a szerencsétlen szóhasználatból, mára azonban a politikai ellenfél ilyen szintű becsmérlése szinte napi gyakorlattá vált. Orbán Viktor a közszolgálatinak csúfolt rádióban például a következőket mondta az ellenzéki képviselők és a rabszolgatörvény elfogadása után az utcán demonstráló polgárok akciói kapcsán:

„Ugyanez a hisztérikus sikongatás volt akkor, amikor hazaküldtük az IMF-et, amikor csökkentettük az adót, bevezettük a közmunkát, akkor is rabszolgázott az ellenzék.”

Orbán szinte meg is feledkezett arról, hogy van hazai ellenzéke, annyira lekötötte a figyelmét az Európai Unió porondján zajló pozícióharc. A magyar kormányfő ugyanis nem rejti véka alá, hogy számára már elég szűk az a politikai tér, ami itthon kínálkozik számára, ugyanakkor rutinból nyomja át kétharmados kormánytöbbsége a legelképesztőbb törvényeket is a Parlamenten. Orbán Viktor azonban most kénytelen volt azzal szembesülni, hogy egy szúnyogcsípésnél valamivel nagyobb problémát okoztak az összecsiszolódó ellenzéki pártok azzal, hogy a lehetőségeikhez mérten elég nagy ellenállást fejtettek ki a parlamenti szavazáskor, majd az azt követő utcai akciók során.

A magyar miniszterelnök igyekszik úgy viselkedni, mintha sem ellenzéke, sem ellenzéki szavazók nem okoznának számára semmiféle fejfájást. Frusztrált, szervezetlen, agresszív kisebbségként jelenítik meg a kormánypárti sajtóorgánumokban azokat a tüntetőket, akik egyébként a kormányt szidalmazó rigmusokon kívül komoly atrocitásokat nem vittek végbe. Teljes kormányzati kommunikációs elhárító gépezet dolgozik azon, hogy a kormányt támogató szavazóknak semmi kétségük ne legyen a törvény elfogadásának törvényességéről és társadalmi, gazdasági hasznáról. Ehhez lényegében abnormálisnak, erőszakosnak, és leginkább lényegtelennek kell bemutatniuk azokat az ellenzéki megmozdulásokat, melyek ezek ellen a törvények ellen szerveződtek.

Orbán lefitymálja azokat az ellenzéki pártokat is, melyekről már azt gondolta, hogy teljesen megvette, megfélemlítette, vagy kompromittálta a vezetőiket. Számára nem túl jó hír az, hogy a magyar ellenzék továbbra sem hajlandó úgy működni, mint Oroszországban a látszatból fenntartott, csak papíron ellenálló politikai alakulatok. A tüntetések alatt meg is köszönték Orbán Viktornak a magyar ellenzéki szónokok, hogy a rabszolgatörvény erőszakos elfogadásával eddig nem látott egység kovácsolódott köztük. Szinte tapintható volt az utcai demonstrációkon az katartikus felismerés, hogy az elégedetlenkedőket nem azok pártzászlók érdeklik, melyek alatt vonulnak, hanem az a cél, hogy minél nagyobb nyomás alá helyezzék Orbán kormányát.

Beer Miklós váci püspök nem véletlenül figyelmeztetett a minap arra a veszélyre, hogy a kormány pökhendi, az ellenvéleményeket élből elutasító politikája komoly veszélyekkel jár. Ő azt tartaná jónak, ha a kormány pozitív diszkriminációt gyakorolna az ellenzék felé, mert szükség van a kontrollra. Valójában a nemzet egységét azzal lehetne leginkább demonstrálni kormányzati részről, ha ezek a gesztusok eljutnának azokhoz, akiket Kövér László házelnök most a következő szavakkal minősített:

“Ez a fajta embertípus, ha a történelem fordulatai hatalomhoz juttatták, mindig káoszt és hullahegyeket hagyott maga után, akár francia trikolórba, akár barna, akár vörös rongyokba öltözött.”

Innen is gratulálunk a mélyreható, körültekintő és tudományos helyzetértékeléshez!

A miniszterelnök ugyanakkor igyekszik úgy tenni, mintha mi sem változott volna a rabszolgatörvény elfogadásával:

„Azt javaslom mindenkinek, ne idegeskedjenek, elvégezzük a munkánkat.”

Egyetlen mondattal üzent az ellenzéknek és saját híveinek is. Előbbiek számára egyértelművé tette, hogy tüntethetnek bármeddig, akárhányan vonulhatnak utcára, sőt akár sztrájkolhatnak is, ő nem enged a törvényből. A saját tábort ugyanakkor igyekezett megnyugtatni, hogy ez csak vihar a biliben, a Soros György pénzéből most „hisztiző” elégedetlenkedő rendbontók bele fognak fáradni a harcba, és majd ők is belesimulnak a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. Ha pedig lesznek olyanok, akik még jövőre is utcára akarnak vonulni, majd meglátják, mi vár rájuk. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja:

„Ha az ellenség messze van, már a lovaglásban is elfáradsz, úgyhogy várd meg, míg ő ideér.”

 

 

olkt.hu/szeka.blog.hu

Kapcsolódó cikkek

Izland- az elhallgatott polgári demokrácia győzelme.

O.L.K.T.

FRISS HÍR : Megindult az oszlatás a Kossuth téren!

Rubóczki Tamás

Bejárja a világsajtót a budapesti kormányellenes tüntetés

O.L.K.T.

Hozzászólok