Béremelés: Semmit nem emel szinte a kormány, ezért brutális sztrájk várható!

8-8 százalékkal emelkedik jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum a kormány bejelentése szerint. A munkavállalói érdekképviseletek legalább 13-15 százalékos emeléssel számoltak, a MaSzSz nem is írta alá a megállapodást. Egyre nagyobb a sztrájkhajlandóság a dolgozók közt.

Az MTI rövidhíre szerint “kétéves bérmegállapodást fogadtak el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői, amely szerint 2019. január 1-jétől és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter vasárnap a testület ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.

A pénzügyminiszter hozzátette, a megállapodás értelmében jövőre a 8 százalékos béremelés hatására a minimálbér bruttó összege 149 000 forint, a garantált bérminimum bruttó összege pedig 195 000 forint lesz. A Pénzügyminisztérium (PM) helyszínen kiadott közleményében kiemelték, hogy a szociális partnerek közül a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) kivételével mindenki elfogadta a béremelés mértékét és aláírta az erről szóló dokumentumot.”

A Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége aláírta a megállapodást.

A Mérce utolérte a MaSzSz elnökét, Kordás László nekik elmondta,

az egyedüli szakszervezet, amely ragaszkodott ahhoz, hogy a két számjegyű emelésnek meg kell történnie Magyarországon ahhoz, hogy a visegrádi országokat legalább utolérjük, (…) ez elmaradt, úgyhogy gyakorlatilag két javaslat volt az asztalon.

 

Az egyik a nyolc százalék körüli munkáltatói javaslat, a másik a két számjegyű, 13-15 százalékos munkavállalói javaslat, a kormány a mai napon úgy döntött,

 

a munkáltatók javaslatához igazodik ebben a dologban és őket támogatja, tehát gyakorlatilag összefogott a kormány és a munkáltatói oldal a munkavállalókkal szemben,

 

és így jött létre ez a megállapodás, amihez a MASZSZ nem tudott csatlakozni, így én ezt nem írtam alá. (…)

 

Kitartunk amellett, hogy két számjegyű bérfejlesztést kell alkalmazni, és mostantól ez is felkerült a követeléseink sorába.

Kordás beszélt az általános sztrájkról is. Mint elmondta, még zajlik a sztrájkhajlandóság felmérése a tömörülésben lévő szakszervezeteknél, a részeredmények szerint elég nagy a hajlandóság a munkabeszüntetésre, a blokádra és a demonstrációkra de

“az akciókat az ágazati vagy munkahelyi szervezeteknek kell elindítaniuk”

– tette hozzá.

Az érdekvédelmi vezető szerint jó lett volna, ha a másik két szakszervezet is kitart a kétszámjegyű emelés mellett.

 

 

 

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Az RTL Klub leplezte le a hazudós államtitkárnőt!

Rubóczki Tamás

Diákok ! Tanárok! Fiatalok! Tanulni vágyók! Demokraták!

O.L.K.T.

Márki-Zay Péter: Orbán bűnözőket és terroristákat telepített be Magyarországra

O.L.K.T.