Békesi László szerint Bajnai Gordon tudná csak legyőzni Orbánt!

0

Az MSZP alapítója és egykori pénzügyminisztere is elég borúsan látja a szocialisták jövőjét.

Békesi László az ATV-nek nyilatkozott lesújtóan a párt és a baloldal helyzetéről. A szocialist párt alapítója szerint már eldőlt, hogy 2018-ban ismét a Fidesz nyeri a választást, és alig lát olyan politikust, aki Orbán Viktor kihívója lehetne, ráadásul egyikük sem ül az Országgyűlésben. Békesi a műsorban nem egy szocialista politikust vagy valamelyik ellenzéki párt vezetőjét, hanem Bokros Lajost és Bajnai Gordont nevezte meg alkalmas kihívónak. Medgyessy Péter hasonlóan nyilatkozott az Indexnek nemrég. A volt szocialista miniszterelnök szintén arról beszélt, hoyg nagy a valószínűsége annak, hogy a Fidesz megnyeri a választásokat, ám ő egyedül az LMP politikusát, Szél Bernadettet nevezte meg Orbán lehetséges kihívójának. Az MSZP történelmi mélyrepülését látva Kovács László már jó ideje kongatja a vészharangot, szerinte az utolsó pillanatban vannak a szocialisták. A párt egykori vezetője szerint az elnökségben a legjobbaknak kellene ülniük, ám ez most nem így van, sőt, egyáltalán az MSZP-ben nincs elég olyan tehetséges politikus, aki győzelemre tudná segíteni a pártot.

 

(MTI)