BECSÓ ZSOLT FIDESZES KÉPVISELŐ RÖHÖGÖTT RAJTA, HOGY ÉGŐ KAZÁNBA ZÁRTAK EGY ROMA KÖZMUNKÁST

Pócs János elhíresült kazános videója után a 444 újságírója több parlamenti képviselőt is megkérdezett az ügyről.

Mint ismert, a fideszes Pócs János egy égő kazánba zárt egy roma közmunkást, miközben az könyörgött neki, hogy ne tegye. A Fidesz részéről az ügyet lezártnak tekintik, mivel Pócs szerint az élve elégetéssel megfenyegetett ember maga kérte a megalázó videó elkészítését. Az pedig már természetes, hogy a hatóságok, pl. a munkavédelmi felügyelet nem érezte magát illetékesnek egy fideszes földesúr ügyében. Jogilag tehát ez Magyarországon így rendben van.

Becsó Zsoltnak viszont lehetősége lett volna, hogy legalább minimális emberséget tanúsítva elítélje a történteket, de nem tette. Először azt mondta, hogy nem is hallott az ügyről, majd zsebre vágott kézzel, meg se megállva a kamera előtt csak jóízűen röhögött egyet, hogy ez vicc volt. Külön kérdésre is csak annyi tett hozzá, hogy “nem szerencsés”.

Becsó Zsolt nógrádi honatya és Szabó Csaba a KDNP valószínűsített salgótarjáni polgármester-jelöltje januárban egyébként sajtótájékoztatót hívott össze egy ellenzéki tüntetésen elhangzott durva mondat miatt.
A két “kereszténydemokrata” akkor együtt követelte, hogy a város baloldali demokratikus vezetői határolódjanak el a tüntető által bekiabált mondattól.

Úgy tűnik, hogy saját elvtársaikkal szemben sokkal megengedőbbek.

Az embertelen, aljas, rasszista cimborájának nemhogy elnézni, de még jót röhög is rajta, amikor konkrétan alágyújt egy szerencsétlen embernek.

Forrás: Tarjáni Fészek

Kapcsolódó cikkek

Mennyi legyen nálatok a benzin ára? Szólj Tállainak!

O.L.K.T.

Lesöpörte a kétharmad a rabszolgatörvény megszavazásának akadályozását!

Rubóczki Tamás

Orbán Kutyái, ahogy a videóban is hallható!!!

O.L.K.T.