BBC: Orbán antiszemita kliséket élesztett újjá

Orbán a jelek szerint antiszemita kliséket élesztett újjá – emeli ki a brit közszolgálati rádió, amely azt igyekezett kideríteni, miért lett Magyarországon Soros György az elsőszámú közellenség.

A Népszava lapszemléje szerint bizonyítékként az összeállításban bejátszották a miniszterelnöknek a legutóbbi választások előtt mondott Kossuth téri beszédét. Egy olyan országban, amelyben a háború végén, alig néhány hét alatt félmillió magyar zsidót küldtek halálba, az akkori magyar hatalom aktív bűnrészességével.

Idekapcsolódva a CEU rektora arra figyelmeztet, hogy éppen a múlt miatt veszedelmes az ilyesmivel játszadozni. Mert akárhogy is nézzük- hangsúlyozta -, amit Orbán csinál, az az, hogy egy az egyben előveszi a náci gyűlölet szóképeit. Ignatieff megerősítette, hogy az egyetem azért került az Orbán-kormány célkeresztjébe, mert azt Soros György alapította és finanszírozza, márpedig az üzletember az elsőszámú célpont a mostani magyar vezetés számára. Az intézmény ugyanis a legjobbak közé tartozik a világban, és a támadásoknak semmi közük a teljesítményéhez. Csakis Soros miatt vannak – mondta Ignatieff.

A brit közszolgálati rádió felidézi, hogy a milliárdost az amerikai politikai guru, Finkelstein szemelte ki. A lejárató kampányok híveként azt vallotta, hogy csupán a megfelelő célpontot kell megtalálni, azt kell tűz alá venni és akkor teljesen felesleges a saját politikáról beszélni.

Ezt már az a svájci újságíró mondta, aki a választási stratéga korábbi famulusának segítségével a világ elé tárta, miért fordult a magyar kabinet Soros ellen. Budapest cáfolja az állításokat, de az utóbbi évek fejleményei alátámasztják a teóriát. A befektető mára gyűlöletes figura lett Magyarországon, zsidóként, egy másik zsidó ötlete nyomán.

Via: bbc.com

Kapcsolódó cikkek

Sosem látott, döbbenetes videó került elő az MTVA botrányról!

Rubóczki Tamás

ÁLLJON MEG AZ ORSZÁG!

O.L.K.T.

A TV2 folyamatosan megsérti a választási törvényt, annyira tolja a Fideszt

O.L.K.T.