Bayer Zsóti már megint megszólalt. Bár ne tette volna!

# # # #

Nem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy bárkit is érdekel, kiről, mit böfög Bayer Zsolt, de annyira szórakoztatóak a feltűnésért ácsingózó próbálkozásai, hogy nem tudunk szó nélkül elmenni a legújabb suttyóproletár kijelentése mellett (sem).

Ne ragozzuk túl, ezúttal ennyire futotta Zsótitól Manfred Weber látogatásával kapcsolatban:

Amúgy Weber tegnapi, budapesti látogatásának egyetlen igazi, őszinte, nem maníros, nem hazug pillanata volt, az az egyetlen pillanat, amihez Webernek nem volt köze: amikor levitte a szél a fejéről a kipát a zsinagóga kertjében. Hja kérem, a Jóisten sem tudja elviselni a farizeus szarjankókat!

Szegény Zsótinak úgy tűnik, nem bővül túl sűrűn a szókincse, korábban Ferenc pápát látta a legnagyobb farizeusnak. Mert ugye őszentsége nem zsoltimódban látja a migránskérdést. (Mondjuk, ő volt már genderben hívő marha is, bármily furcsa egyveleget is alkot ez így…)

„…az idegenség fejét simogatja meg, az idegenség lábát mossa, az idegenséget gyámolítja, és a legnagyobb farizeusok módjára az idegenség elesettségét, gyengeségét, szánalomra méltóságát magasztalja. Pedig az idegenség soha nem fog megtérni az ő egyházához. Hanem, amint lehetősége lesz rá, elpusztítja majd azt. Így a pápa viselkedése, nagy jóindulattal csak öntetszelgésnek, farizeusságnak, magamutogató és hamis „szentferenckedésnek” nevezhető” – írta 2016-ban a Magyar Hírlapban.”

Talán egyszerűbb lesz, ha kijelentjük: mindenki farizeus, aki nem fideszes és nem helyezkedik olyan közel Orbán valagához, mint Zsolti. Így legalább Zsolti szegényes, prosztó szókincsének se kell bővülni, sőt nem kell külön mindenkiről – aki nem szimpatizál a kormánypárti agypusztító politikával – leírnia, hogy farizeus.

Faék egyszerű a logikád, Zsóti, nyugi, mindenki érti!

Forrás Zsurpubi https://zsurpubi.hu/cikk/7387-faek-egyszeru-bayerzsoti-most-webert-farizeusozta-le/

Kapcsolódó cikkek

Őrület: Akár 6 ezer orosz bűnöző kaphatott magyar állampolgárságot!

Rubóczki Tamás

82 ezer magyar él már a sógoroknál

O.L.K.T.

Kövér megint Zsoltinál járt

O.L.K.T.