Bayer Zsolt Tusványoson elmagyarázta, mi a jövő záloga. Például az, hogy ki tudjuk mondani, nem kérünk a felvonuló ratyikból, és hogy az szaporodjon, akinek fehér a bőre.

Tusványoson a fideszes publicisták kerekasztalt tartottak, ott szólalt fel Bayer Zsolt is. Egyebek között azt mondta, hogy

„A közeljövőben egy dolog fogja eldönteni Európa sorsát, hogy sikerre visszük a nemzeti reneszánsz ügyét, vagy el fogunk bukni. Ebben Közép-Európa fényévekkel jobban áll, mint a Nyugat, és hosszú évszázadok után most jön el, hogy jobb helyzetben vagyunk.”

Aztán arról kezdett beszélni, hogy Jorgen Randers norvég klímastratégia-professzor néhány napja a hvg.hu-nak adott interjúban azt szorgalmazta, hogy a fejlett világ államai az egygyerekes családmodellre térjenek át, mivel ezekben az országokban a legnagyobb az egy főre jutó fogyasztás.

„Ez a klímastratégia-professzor kifejtette megrendülését afölött, hogy a magyar kormány a magyar népesség szaporulatának irányába tesz lépéseket. Szerinte ez rettenetes, és ilyet csak Ceausescu Romániájáról és a mai Magyarországról olvasott. (…) Ideje lenne akkor, hogy Jorgen elvtárs Norvégiából – hogy eresztenék rá édesanyjára a bikát – is távozzon az élők sorából, és így csökkentse az ökológiai lábnyomát.”

Bayer reméli, hogy 10-20-30 év alatt leáldozik ezeknek „a küldetéstudatos, idióta elmebetegeknek, és a keresztény európai fehér ember újra hajlandó lesz szaporodni”. Szerinte ugyanis a világban azzal állna helyre az egyensúly, ha a fejlett országokban a fehér bőrű, keresztény emberek akár 4-5 gyerekes családokban élnének, és Afrikában térnének át az egygyerekes családmodellre.

“Ki kell tudni mondani, hogy köszi szépen, nem kérünk belőletek, nem kérünk az értékeitekből, nem érdekelnek a felvonuló ratyik! Isten, haza, család, ezek a tökös európai értékek.”

(444)