Bayer és Bencsik duó: “Kocsis-Cake Olivió csak hülye szegény!”

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd politikusa a Political Capital konferenciáján azt mondta:

„Én még tavaly feltettem egy kérdést a miniszterelnök-helyettes úrhoz, Semjén úrhoz, hogy mi lesz, hogyan fogunk megemlékezni a 100 éves évfordulóról. Elég lerázós választ kaptam, gyakorlatilag azt mondta, hogy majd mi megoldjuk. Ez az a nem szerencsés hozzáállás, ahogy ezt a kérdést nem szabad megközelíteni. Itt már azt kellett volna eleve, hogy le kellett volna ültetni a parlamenti és ellenzéki pártokat és közösen kitalálni azt, hogy lesz. Már csak azért is, mert hallhattuk Egry Gábortól, hogy ebből komoly konfliktusok származhatnak majd a környező országokkal is.
Pontosan ezért fontos, hogy Magyarországon legyünk egységesek ebben az ügyben. De a helyzet jelenleg nem így néz ki, hanem a Fidesz kitalálja, hogy lesz ez a megemlékezés. Mi nem sokat tudunk róla, azt tudjuk, hogy lesz az az emlékmű, arról is hallottunk az előbb, hogy annak milyen kritikus elemei vannak, de akár még ez is elfogadható lett volna, ha ezt előre egyeztetik, megbeszélik velünk, mi is hozzá tudjuk tenni a saját ötleteinket.
Tehát ebből a szempontból nagyon rossz irányba haladunk és nem látom, hogy mi lesz a vége. Már csak ezért is, mert ennek a megemlékezésnek elemének kellene lenni, hogy valahogy a szomszédos országokat is bevonjuk. Nyilván nagyon nehéz, hiszen románoknál, horvátoknál, ami nálunk gyász nap, az náluk ünnepnap. Ebből a szempontból nehéz ezt összehozni, de ezt a kihívást kell teljesíteni.”

A Hír Tv Sajtóklub című műsorában ezen is felháborodott Huth Gergely, a Pesti Srácok, Bencsik András, a Demokrata és Gajdics Ottó, a Karc FM vezetője, illetve Bayer Zsolt.

Huth Gergely szerint „itt a bizonyíték arra, hogy aki megtanul magyarul, még nem lesz magyar”. Bayer Zsolt – aki végig azzal viccelődött, hogy a Cake nevet úgy ejtette, mint az angol sütemény szót – azt mondta, a politikus ötlete kb. olyan, mint amikor egy mesében „a rókával egyeztetnének a nyúlgyerekek abból az alkalomból, hogy a mamájukat elfogyasztották”.

Miután Huth felolvasta, mit írt Cake („teljesen világos, hogy én nem arról beszéltem, hogy együtt kell ünnepelni, amit a Fideszes propaganda állít, hanem hogy a feszültségek elkerülése érdekében a szomszéd országokat is vonjuk be”), Bencsik azt mondta: „Mi értjük. Az a baj, hogy ő nem érti.” A Nélküled-„botrányra” utalva Bencsik azt mondta, ha Kocsis-Cake ott lett volna a stadionavatón, valószínűleg ülve marad, mert fogalma sem lett volna, az a sok ember miért állt föl.

Gajdics szerint megint a politikai korrektség „elmebeteg ostobasága” türemkedik ki ebből, ugyanerről szól szerinte az, hogy a Momentum egy román jelöltet támogat Romániában, „ugyanez Felvidéken, hogy legyenek büszke szlovákok az ott élő magyarok”. „Ebből süt az a hülyeség, hogy mivel ők nem tudják ezt a problémát kezelni, nem értik a mi fájdalmunkat, nem értik a mi problémáinkat Trianonnal kapcsolatban, ezért aztán ki akarják hajítani az egészet a vödörbe” – mondta Gajdics.

Huth szerint „él ebben az országban sok ember, aki valamilyen okból kifolyólag részben külföldi származású”, Kocsis-Cake az édesapja révén nem magyar származású, „semmi probléma ezzel, mi nem mondtuk, hogy ne lakjon itt, de nem várjuk el tőle, hogy megértse, hogy miről szól Trianon”. Bayer szerint semmiképp nem várják el tőle, hogy Trianon 100. évfordulója alkalmából megnyilatkozzon.

„Soros Györgyék őt küldték a nyakunkra” – mondta Huth, aki szerint az Orbán-kormány tette az elmúlt 100 évben a legtöbbet azért, hogy megszűnjön a Közép-Európára jellemző örök szembenállás, Orbánék normális kapcsolatot alakítottak ki a környező államokkal. „De Trianont azt hadd ünnepeljük már meg magunkban, és hadd fájjon nekünk úgy, ahogy az fáj” – mondta Huth, aki szerint „a gábor-cigánynak Székelyföldön nem kell elmagyarázni, hogy miről szól Trianon, de Cake Oliviónak el kell magyarázni”.

Bayer ezután azt mondta: „Egyébként ennek a kis Kéknek, ha már ilyen buzgó az ügyben, egy tanácsot tudnék adni, hogy ugorjon ki a 100. évforduló alkalmából Ploieștibe vagy Bukarest külvárosába egy ilyen lakótelepbe, azt ott tartson egy kis gyűlést, és magyarázza el az ott lévő románoknak, hogy a 100. évforduló kapcsán neki az az ötlete, hogy a románok, amit megígértek a gyulafehérvári nemzetgyűlésen, és a kiáltványukban le is írtak, hogy az Erdélyt alkotó három nemzet, az mindegyik megkapja az autonómiát, a teljes körű autonómiát, az anyanyelvhasználatot, és minden egyebet, amit 100 éve megígértek, azt tartsák be. Ezt például ez a kis Kék nevű csávó Bissau-Guineából, ezt propagálhatja, Ploieștiben, Bukarest-külsőn, ha már ennyire szívén viseli az ügyet.”

Bencsik szerint „nekünk szerencsére csak egy ilyen tudatlan országgyűlési képviselőnk van, akinek a jelek szerint fogalma nincs arról, hogy mi az, hogy magyar történelem, mit jelentenek a sebek, és azok miért fájnak”. Bencsik szerint Kocsis-Cake „csak hülye szegény”, de a momentumosok „bűnözők”.

Bayer utána megkérdezte, hogy Bissau-Guinea egyébként kinek a gyarmata volt valaha, azt tippelik, hogy a franciáké vagy a hollandoké (valójában Portugáliáé volt). „Csak azért, mert akkor a papa is biztos tudna közösen ünnepelni ezzel-azzal” – mondta Bayer.

Huth Gergely ezután azt mondta: „Hogy meg vannak ezek sértődve, hogy a gonosz jobboldal ki akarja őket rekeszteni a nemzetből.” Mire Bayer: „Nem kell őket kirekeszteni, megoldják ezt tök egyedül. Tök egyedül, magánszorgalomból.” Gajdics erre azt mondta: „Többször a szemünkre vetik, hogy mi úgy beszélünk hazaszeretetről, úgy beszélünk nemzettudatról, úgy beszélünk az anyanyelv iránti tiszteletről, mintha ők nem szerethetnék a hazájukat. No de hát hogyha naponta szolgáltatnak róla fényes bizonyítékot, hogy közük nincs hozzá, akkor hogyan értelmezzük az ő hazaszeretetüket?”

Bayer végül arra jut, hogy Kocsis-Cakénak nem kell Ploieștibe mennie, hanem:

„Én beültetem a saját autómba, saját költségemen Oliviót kiviszem Csíkkarcfalvára, este berakom a kocsmába, és szépen megkérem, hogy a helyieknek mesélje el, hogy együtt kéne ezt a sztorit leboltolni. Ha nem baj, amikor elkezdi a mondandóját, én majd kijövök, és kintről fogom szemlélni az eseményeket. Olivio, ott, kint kell ezt elmagyarázni, nem nekünk, mi hülyék vagyunk, nekik, légyszi, Csíkkarcfalván a vendégem vagy egy sörre, marha, barom!”

Gajdics Ottó végül azt mondta, ő Kocsis-Cake egészségügyi ellátásához hozzájárul.

Kocsis-Cake Olivio tavaly a Mandinernek azt mondta: „Teljesen magyar az identitásom, magyarnak tartom magamat. Az édesapám ugyan bissau-guineai származású, de 40 éve itt él és már magyar állampolgár. Én már itt születtem Magyarországon, és az édesanyám is magyar. Bissau-Guineát sajnos csak fényképen láttam. Afrikában is csak egyszer voltam, amikor Tunéziában nyaraltam.”

Kapcsolódó cikkek

Miféle emberek ezek? A Fidesz hálája a szavazótáborának :(

O.L.K.T.

Felvonultak! Több százan! Egységes fekete egyenruhában, belehímzett jelképekkel, hímzett zászlókkal, szervezetten.

O.L.K.T.

Rongy emberek nem tudnak demokráciát építeni!

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!