Bárándy Gergely: Papp Dánielnek pszichológusra lehet szüksége!

Az égvilágon semmi jogellenes nincs abban, hogy két országgyűlési képviselő tartózkodik az MTVA épületében – mondja Bárándy Gergely ügyvéd. A korábbi országgyűlési képviselő szerint az, hogy az MTVA vezérigazgatója ettől fenyegetve érzi magát, inkább pszichológiai, mint jogi kérdéseket vet fel.

Bárándy Gergely volt szocialista képviselő, ügyvéd./Kép. 24.hu

Miután Hadházy Ákos és Szél Bernadett hétfőn újra bement az MTVA székházába, órákkal később végre az MTVA vezérigazgatója is előkerült. A korábban hírhamisításon kapott, de ettől még közmédia-vezetővé előléptetett Papp Dániel azonban nem volt hajlandó szóba állni a két országgyűlési képviselővel. Helyette többrendbeli jogsértéssel, például személyes adatokkal való visszaéléssel, valamint erőszakos fellépéssel vádolta meg őket, majd a biztonsági őrök segítségével távozott.

Egy országgyűlési képviselő bármely közintézménybe bemehet, ezt törvény mondja ki – innen indít Bárándy Gergely ügyvéd, akit a hét elején történtek jogi szemszögből való vizsgálatára kértünk. A közintézmények alkalmazottjai, beleértve azok vezetőit is, pedig kötelesek segíteni a képviselők munkáját – szögezi le.

Vagyis ha jogellenességről van szó, akkor Papp Dániel viselkedése volt az – mondja, hozzátéve, hogy a rendszerváltás óta egészen a legutóbbi időkig nem volt példa arra, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott állami intézmények vezetői nem hajlandók szóba állni az adófizetők képviseletével megbízott, parlamenti mandátummal rendelkező tisztségviselőkkel.

Bárándy itt emlékeztet: amikor néhány éve – még országgyűlési képviselőként – többedmagával megjelent a médiahatóság épületénél, hogy a Klubrádió vegzálásáról tegyen fel kérdéseket, az NMHH vezetői nem merték megengedni maguknak, hogy ne üljenek le velük tárgyalni az ügyről.

Mivel a minapi látogatásról készült felvételeken a képviselők semmilyen erőszakos cselekedetet nem tanúsítanak, sem fizikailag, sem verbálisan nem fenyegetik az MTVA dolgozóit, ezért Bárándy Gergely úgy gondolja, Papp Dániel reakciója nem a jogtudomány, hanem a pszichológia körébe tartozó kérdéseket vet fel.

Szerző: Nagy András

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Ez a bujtatott, sunyi diktatúra! VIDEÓ

O.L.K.T.

Alkotmányjogász: Orbán egy személyben nem dönthetett volna a Fidesz felfüggesztéséről

Rubóczki Tamás

A Fidesz-goebbelsi propaganda nem marad nyom nélkül – ezt olvassátok!

Rubóczki Tamás