Bakondi tovább cifrázza a hazugságspirált!

0
Míg korábban bolgárok, szerbek, horvátok és magyarok is közreműködtek az embercsempészetben, az utóbbi időben a déli határon elfogott embercsempészek zöme szír – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója péntek este az M1 aktuális csatornán.

Bakondi György közölte: ezek a szír embercsempészek, akik “teljesen kisajátították ezt a piacot”, konvenciós útlevéllel utaztak be az országba, azaz például Ausztriában és Németországban kaptak menekültstátuszt. Ismertetése szerint 2018-hoz képest tavaly 84 ezerrel több migráns jött Törökország felől a balkáni útvonalon. Törökországban 2019-ben 500 ezer határsértőt fogtak el – tette hozzá.

Bakondi György beszélt arról is, hogy a tiltott határátlépési kísérletek jelentős része a Bács-Kiskun megyei határszakasz Hercegszántóhoz közeli részén történik. A rendőrség és a honvédség – műszaki eszközökkel is megfelelően felszerelt, határozott, jól felkészült állománya – nehéz körülmények között tanúsít helytállást.

Tudatában vannak munkájuk fontosságának, törvényesen, de nagyon határozottan teljesítik a feladataikat azért, hogy a magyar emberek biztonságban érezhessék magukat

– fogalmazott.

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!