Az új MÁV vezérigazgató, egy kormánybiztos és Szíjj László úrizálva hajókázik az Adrián a felcsúti gázszerelő luxusjachtján!

Drónvideót készítettek arról, hogy Mészáros üzlettársa, Szíjj László, valamint egy kormánybiztos és Homolya Róbert új MÁV-elnök ugyanazzal a luxusjachttal hajókázik az Adrián, amin korábban Mészáros Lőrinc pihent – adta közzé az Átlátszó.

Az Átlátszó kutatása akkor vált igazán izgalmassá, amikor a luxusjacht teljes adatait megvizsgálta. A 2015-ben épült Benetti Crystal 140 típusú jacht, amelynek hosszúsága 42, a szélessége 9 méter. A hajó 5 kabinjában 10 vendég fér el, és az utasok kényelmét 7 fős legénység szolgálja. A háromszintes luxusjacht legfelső, úgynevezett „napozó” részén jacuzzi és medence is a vendégek rendelkezésére áll. A hajónak Lady Mrd a neve.

Augusztus 17-én a Lady Mrd luxusjacht Horvátországban volt, Opatijából ment Rijekába. Az Átlátszónak sikerült drónvideót készítene az érkezéséről és utasairól is. A videón szereplő utasok:

– Homolya Róbert új MÁV-elnök (ő 2010 és 2012 között az európai uniós támogatások elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese volt, majd 2012-től különböző pozíciókban dolgozott a Miniszterelnökségen),

– Szíjj László üzletember,

– Kovács Ernő kormánymegbízott.

Ő az a Homolya Róbert, aki még 3,3 milliárd forintjába kerülhet Magyarországnak, februárban ugyanis kiderült, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) bizonyítottnak találta, hogy korábban úgy volt végrehajtásért felelős elnökhelyettes az EU-s források elosztásárt felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ), hogy több közbeszerzési tanácsadó cégben is érdekeltsége volt.

Ez azt jelenti, hogy egy-egy projekt esetében szerepet vállalhatott az előkészítés és a kivitelezés során is, az OLAF pedig azt javasolta, hogy az Európai Unió büntetésként hajtson be 3,3 milliárd forint támogatást Magyarországon. Ez azonban Homolya Róbertet nem rázta meg túlságosan. Szerinte egyszerűen csak egy „bagatell ügyről” van szó, de az Európai Bíróság és az OLAF ezt másként gondolja. Ugyanis Homolya Róbert ellen költségvetési csalás, okirathamisítás, sikkasztás és más büncselekmények miatt eljárást kezdeményezett a Legfőbb Ügyészségtől még Május elején. Az egész sztori nagyon érdekes, úgyhogy aki a részletekre és a képekre, videóra kíváncsi, mindenképpen látogasson el az atlatszo.hu weboldalra.

Homolya OLAF-os botrányáról itt írtunk részletesen.

Homolya Róbert, Kovács Ernő, és Szíjj László hajókáznak az Adrián 2018. augusztus 15-én./kép. Drónfotó
Homolya Róbert, Kovács Ernő, és Szíjj László hajókáznak az Adrián 2018. augusztus 15-én./kép. Drónfotó

 

 

olkt.hu


Kapcsolódó cikkek

Márki-Zaytól azt kérdezték amerikában, hogy megbízhatnak e Orbánban

O.L.K.T.

Szíjjártó: Szárnyal az ország! – Miért hülyítesz minket b@zdmeg, hiszen itt élünk!

Rubóczki Tamás

Követeli a Fidesz-KDNP, hogy tíltsák be a Prideot!

O.L.K.T.