Az OLAF nyomozást indított a legszegényebb falvak lakóit EU-pénzből megkárosító magyar alapítvány ellen

  • Sok disznóságot láttam már, de ez a Harmadik Évezred Alapítvány valószínűleg a legpofátlanabb és a legszomorúbb minden csalás közül. Közel 500 millió forintot síboltak el, és közben ők maguk dokumentántálták a “sportnapokat”, azaz a kannák közt szlalomozó vagy a kerti budi előtt passzolgató embereket. Ennél az ügynél, azt hiszem, nem kell jobb példa arra, mit művelnek Magyarországon az EU-s pénzekkel. Kíváncsian várom az OLAF vizsgálatának eredményét, és persze azt is, mit szól a kormány, amely ezt az egészet lehetővé teszi!

    A leginkább rászorulókat károsította meg EU-pénzből a Harmadik Évezred Innovációs Alapítvány.

  • Alkalmanként egymillió forintot vettek fel, hogy sportnapokat szervezzenek az ország legszegényebb sorsú falvaiban.
  • Ám sportnapok helyett néhány ember abszurd módon téblábolt a kötelező fotók kedvéért, néha cigarettázva.
  • Ezzel majdnem félmilliárd forintot vettek el azoktól, akiknek tényleg nem nagyon akad más lehetősége a sportolásra.

A 444 információja szerint az OLAF, vagyis az EU csalás elleni hivatala nyomozást indított a Harmadik Évezred Innovációs Alapítvány által elnyert 450 millió forint támogatás felhasználásának ügyében.

Kapcsolódó cikkek

Igaz lenne? 75 év felett ne kapjanak egészségügyi ellátást az emberek?

O.L.K.T.

Kommentár nélkül!

Rubóczki Tamás

Glázer Tímea: Borkai ugyan lemondott, de ezzel még nincs vége

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról!

Sikeresen feliratkoztál!