Az MSZP üdvözli a Párbeszéd-LMP egyesülést, a 2022-es kormányváltás a fontos, és mindenben, ami abban segíthet, abban partnerek lesznek

0

Szerintük a 2022-es kormányváltás a fontos, és mindenben, ami abban segíthet, abban partnerek lesznek.

Mint ismert, Karácsony Gergely, a Párbeszéd párt vezetője, budapesti főpolgármester a napokban beszélt arról a Mozgó Világnak, hogy az LMP és a Párbeszéd – mely a 2010-es évek elején még egy párt, az LMP volt, de aztán a Párbeszéd kivált belőle a nézetkülönbségek miatt – újraegyesülhetne, mert sok kizáró indok megszűnt, és mindkét politikai szervezet elkötelezett a zöld értékek mellett.

A felvetésről az Azonnali megkérdezte az LMP-t, Kendernay János társelnök előremutatónak, míg Ungár Péter parlamenti képviselő megfontolandónak tartotta a felvetést.

Az esetleges LMP-Párbeszéd egyesülés kapcsán megkereste az MSZP-t is, mivel a Párbeszéd a szocialistákkal kvázi szövetségben működik a 2018-as országgyűlési választás óta.

Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója a lap megkeresésére azt nyilatkozta, hogy tiszteletben tartják Karácsony felvetését.

“A 2022-es kormányváltás a fontos, mindenben, ami ezt segíti, partnerek leszünk”

– mondta el a lapnak Molnár Zsolt.

A politikus azt is hozzátette, hogy

“amennyiben a Párbeszéd és az LMP valamilyen módon egyesülni akar, akkor azt a szocialisták elfogadják és együtt fognak velük működni. Ráadásul egy ilyen esetleges változás – szavai szerint – nem nehezíti az MSZP és a Párbeszéd együttműködését.”

(azonnali.hu)

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!