Az megvan, amikor Orbán beelőzte a várakozó betegeket a rendelőben?

# # # #

Számtalan olyan esetet ragadhatnánk ki az elmúlt évekből, melyek közül egy is elegendő lenne ahhoz, hogy bemutassuk hazánk „erős és büszke” miniszterelnökét. Felidézhetjük például azokat a jeleneteket, melyekből egyértelművé vált, hogy egyszerűen képtelen a vitára, hogy nem tudja kordában tartani egyes testrészeit, vagy gondoljunk csak arra, mennyire nem tud mit kezdeni azzal a szituációval, ha egy női politikus észrevételeivel, „nőügyekkel” kell foglalkoznia. Elgondolkodtató, hogy Orbánnal kapcsolatban nehéz lenne egy olyan jelenetet felidézni, ami nem megrendezett, és valódi, értékes emberi vonásokat tartalmaz.

De mind közül talán az mutatta meg igazán ennek az embernek a jellemét, amikor tavaly nyáron, egy levegőtlen, meleg folyóson tucatnyinál is többen várakoztak az orvosra, majd Orbán testőrei kíséretében váratlanul besétált és gondolkodás nélkül betolakodott eléjük. Ha nem tudnánk, hogy az egészségügyi ellátás szörnyű hiányosságai miatt évente megmenthető emberek tízezrei halnak meg, és hogy a kormány – lassan tíz éve – képtelen erre megoldást találni, ez a jelenet még akkor is tökéletesen mutatná be, milyen ember áll jelenleg az ország élén.

Az új-zélandi kormányfő közben a napokban kisegített egy anyukát, aki nagyon kellemetlen helyzetbe került, miután a pénztárnál, két folyamatosan síró kisgyermeke társaságában jött rá, otthon felejtette a pénztárcáját.

Jacinda Ardern, aki szintén leugrott vásárolni és (milyen érdekes) a többi emberhez hasonlóan a sorban állt, nem sokat gondolkozott, rögtön a segítségére sietett.

Ha eddig nem szerettük volna eléggé, Jacinda Ardern a minap kifizette egy barátnőm számláját a szupermarketben, mikor ő otthon felejtette a pénztárcáját, kisbabái pedig sírtak

– írta Twitteren a szerencsés édesanya egyik barátnője.

Na, most a játék kedvéért képzeljük el a jelenetet, amikor Orbán Viktor egymaga leugrik a Sparba vásárolni, majd miután kosarába helyezte a szükséges holmikat, szépen beáll a többi ember mögé, hogy türelmesen kivárja a sorát, de hirtelen felfigyel arra, hogy egy nő bajban van, és rögtön a segítségére siet. Hazaérve pedig büszkén meséli a családnak, hogy milyen jó volt önzetlenül segíteni egy ismeretlen emberen.

Ugye neked sem megy…?

Forrás Zsurpubi https://zsurpubi.hu/cikk/7571-a-stilus-maga-az-ember-emlekeznek-arra-amikor-orban-beelozte-a-varakozo-betegeket-a-rendeloben-itt-egy-ellenpelda/

Kapcsolódó cikkek

Fortélyosan gecizték ma le Orbán Viktort!

Rubóczki Tamás

Volner üzent a tüntetőknek: kész mozgósítani a Betyársereget ellenük

O.L.K.T.

Pintér Sándor nekiment Márki-Zay Péternek!

Rubóczki Tamás