Az igazi rezsicsökkentés: Házi atomreaktor

Magas energiaáraktól szenvedő világunkban különösen dicséretes a kormány rezsicsökkentő szabadságharca, arról azonban kevesen tudnak, hogy léteznek módszerek, melyekkel teljesen ingyenessé tehetjük otthonunk energiaellátását.

Ne ijedjünk meg a fogalomtól – a házi atomreaktor akár egész lakótömbünk számára biztosíthatja a jó öreg áramot, ha elég szemfülesek vagyunk.

Köztudott, hogy a hasadóanyagok közül e célra a legalkalmasabb a plutónium és az uránium, de ha kertünkben vagy utcánkban nem találunk, nem kell egyből feladni, ugyanis plutóniumszegény kerületekben a maghasadáshoz megfelel egy két ingatag levegőatom is.

bárd.jpg

A húsvágó kést vagy bárdot megfogjuk – lehetőleg előtte jól élesítsük meg – és a gyúrólapra merőlegesen egymás után háromszor-négyszer a levegőre csapunk. Ha szerencsénk van, ennyi próbálkozás után el kell találnunk egy-két kóbor levegőatomot. Ekkor azonban gyorsan kell cselekednünk, nehogy jó szándékunk ellenére bajt csináljunk. Az addig már odakészített vájlingot hirtelen borítsuk a meghasadt levegőrészecskére és tekerjük körbe konyharonggyal, nehogy kiszökjön az energia.

vájling.JPG

Nyilvánvalóan egyetlen háziasszonyt sem kell felvilágosítani arról, hogy a glikozidos hidroxidcsoportok konstitúciós izomériája a nyíltláncú vegyü­letek datív kötésű rács­szerkezetének polimerizációjához vezet. Ebből pedig már egy másodikos elemista is kitalálhatja, hogy azonnal szigetelt huzalt kell dugnunk a vájling alá, amelynek másik végét a fogyasztóra csatlakoztathatjuk.

izzo.jpg

Ha minden igaz, izzószálunknak ekkor már javában világítani kell. Rosszabb esetben azonban egész lakótömbünk is világíthat, de úgy, hogy abból még akár kerületi ügy is lesz. Ezért kell ügyelnünk arra, hogy a biodizoszter molekulák rádióizolációjakor fellépő toxikus gázfejődést induktív szubsztitúcióval redukáljuk. Ellenkező esetben a kritikus tömeg transzindukciója könnyen módosíthatja a lakótelep térszerkezetét, vagy szomszédjaink molekulasíkjait.

alien.jpg

Attól pedig nem kell megijednünk, ha háromfejű házmesterünk hétlábú kutyáját sétáltatva hasító migrénről panaszkodik. Próbáljuk meg észérvekkel rávezetni, hogy nagy dolgok nem születnek áldozatok nélkül.

Forrás: Vakkomondor

Kapcsolódó cikkek

Mégis hogyan akarják leváltani a Fideszt az ellenzéki pártok?

O.L.K.T.

Rubóczki Tamás: Orbán Viktor pszichiátriai kezelésre szorulhat, mások szerint erős pszichiátriai kezelés alatt áll!

Rubóczki Tamás

Miniszterelnök úr, ön nem saját örömszerzése végett herdálja el a közvagyont?

H Miklós