Arató Gergely: Orbán vesztett!

Orbán vesztett, az erős Európa és a mandátumait megduplázó DK győzött: kiközösített politikus lett a kormányfő.

Nem kétséges, hogy bátor, és az eredmény által teljesen igazolt döntés volt Dobrev Klárát felkérni a lista vezetésére – Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke értékelte az európai parlamenti választásoknak a DK számára nagy győzelmet hozó eredményeit, amelynek köszönhetően a Demokratikus Koalíció az ország második legerősebb pártja lett.

– Az európai uniós választás másnapján csak egy nagyon gyors értékelést szeretnék önöknek adni. Minden teljesítményt alapvetően abban mérünk, hogy elértük-e a kitűzött célt. Minden más értékelés félrevezet bennünket. Bár a kormányfő egy hamis keretbe helyezte el az uniós választásokat – bevándorláspártiak és azt ellenzők –, úgy látom, meglehetősen világos, hogy a magyar miniszterelnök még akkor is vereséget szenvedett, ha egyébként elfogadnánk ezt a hamis keretet.

Orbán azzal az igénnyel lépett fel, hogy megváltoztatja az európai politika fősodrát. Ma reggel már látjuk az Európai Parlament összetételéből, hogy ez a kísérlet elbukott.

Az Európai Parlament politikáját olyan frakciók többsége fogja meghatározni, amelyek Európát egy erősebb, együttműködő szövetséggé kívánják alakítani, messze túlmutatva azon, amit a magyar kormányfő szeretne – értékelte a Demokratikus Koalíció elnöke. – Egy olasz lapnak, a La Stampának adott interjújában nemrég világosan megfogalmazta, hogy összesen két dolgot vár el Európától: az egyik, hogy védje meg határait, a másik pedig, hogy biztosítsa a szabad kereskedelmet, a gazdasági-üzleti tevékenység szabadságát.

Önmagában nem is azzal van a baj, hogy ezt a kettőt biztosítani kell, hanem az, hogy ő ezzel pontot tett a felsorolás végére.

Az az Európai Unió, amelyet a Demokratikus Koalíció és az Európai Parlament messze túlnyomó többsége képvisel, ezen túlmegy. Már ma azt mondják, hogy Európa ennél sokkal több, és a jövőben még ennél is sokkal több lesz. Európai politikai együttműködés is lesz; tervek születnek arra, hogyan lehet egy jogállam működését biztosítani. A politikai szövetség mellett azonban az Európai Uniós egy szociális szövetség is lesz, mert nem lehet tétlenül nézni, ha az unió valamelyik tagországában nyomorúságos azoknak a családoknak, embereknek az élete, akiknek szükségük van az állam, a helyi közösség gondoskodására. A volt miniszterelnök szerint

annak az Európának van jövője, amely élesen szemben áll azzal az Európa-képpel, amelyet a magyar kormány képvisel, amely szeretné megfordítani az európai folyamatok irányát. Érdektelen, hogy a kormánypártnak 10 vagy 15 mandátuma van, mert senkinek nincs az EP-ben többsége. A kérdés az: ki tud magának megnyerni szövetségeket? Ennek alapján a Fidesz a vesztesek közé fog kerülni.

– A következő napokban elkezdődik az új frakciók alapítása, és előre látható, hogy ezzel a politikával a Fidesznek nincs helye a néppárti frakcióban, így két választása marad: vagy az egyik ellenzéki, nacionalista, szélsőjobboldali, 12-13 százalékos frakcióba megy, vagy független képviselők lesznek, akiknek a kenyere az Európai Parlamentben is épp olyan sanyarú, mint itthon.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ezért minden számtól függetlenül az EP-választásnak valójában a Fidesz a vesztese. Ehhez nem is kell emlékeztetni, hogy a DK megkétszerezte európai parlamenti képviselőinek számát, hogy a Momentum bejuttatott két képviselőt, miközben a Fidesz elvesztette szavazói egyharmadát. – Megérdemelten. De mivel a magyar kormányfő érdekérvényesítő képessége meg sem közelíti a korábbit, Magyarország érdekeit drámai módon kevésbé lesz képes képviselni.

Természetesen úgy gondoljuk, hogy a DK szép eredményt ért el tegnap. Négy okot tudnék felsorolni a tegnapi sikeréert:

először is DK volt leginkább képes arra, hogy a Fidesz európai és magyar politikájával szemben egy teljesen ellentétes viziót kínáljon, középpontjában az Európai Egyesült Államokkal.

A DK elérte, hogy nem a bevándorlásról szóljon a kampány, hanem valóságos tényekről: milyen lesz Európa? Ezekben az nagy elvi vitákban érdemes egyenesen beszélni. A DK mindvégig egyesen és őszintén beszélt. Itt nem lehet kompromisszumokat kötni, nem lehet kicsit európainak lenni.

Nem kétséges, hogy bátor, és az eredmény által teljesen mértékben igazolt döntés volt Dobrev Klárát felkérni a lista vezetésére. Ő olyan emberek érdeklődését is felkeltette a DK iránt, akik korábban nem feltétlenül gondolták, hogy erre a párta fognak szavazni. Az ő személyes teljes teljesítménye jelentős része annak, hogy négy képviselőt tudunk kiküldeni az Európai Parlamentbe.

Mióta a DK létezik, kampányában egyetlen pillanatnyi megingás, jelentősebb tévedés és hiba sem volt.

Fegyelmezett, az utolsó pillanatig új elemekkel bővülő kampányt folytattunk.

Tudtuk, hogy ez egy mozgósítási kampány lesz, és ilyenkor létfontosságú, hogy melyik párt hány szavazóját tudja az urnákhoz elvinni. Ezt a mozgosítási verseny pedig a DK és a Momentum nyerte meg. A magasabb részvételről sokan azt hitték hogy a Fidesznek kedvez, de a Fidesz csak annyi embert tudott elvinni, mint tavaly. Mindössze két pártnak sikerült jobban mozgosítanni, elsősorban a DK-nak, aztán a Momentumnak.

Gyurcsány Ferenc szerint az eredmények szerint átfogó együttműködéssel szinte az összes budapesti kerületet, és sok vidéki várost ki lehet szabadítani a Fidesz karmaiból. A DK elnöke kijelentette: az ellenzék között létre jött megállapodásokat meg kell tartani, majd kérdésre válaszolva – a választási eredmény alapján ő vált-e az ellenzék vezetőjévé? – , azt felelte, nem gondolná, hogy az ellenzéki pártok kívülről érkező vezetőt várnának, de együttműködésre vagyunk ítélve, s ez teljesen nyilvánvaló.

Kapcsolódó cikkek

30 éve…

O.L.K.T.

Orbán egy köztörvényes bűnöző. Tolvaj gazember a bandájával együtt.

O.L.K.T.

Kövér László kivetkőzött magából Orbán korábbi kijelentései miatt

O.L.K.T.