Arató Gergely: Kásler mondjon le!

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel az emberi erőforrások miniszterét, hogy – törvényi kötelezettségének eleget téve – számoljon múlt évi tevékenységéről az Országgyűlés népjóléti és kulturális bizottságaiban.

Arató Gergely, az ellenzéki párt parlamenti képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elfogadhatatlannak nevezte, hogy Kásler Miklós nem kíván eleget tenni bizottságok előtti beszámolási kötelezettségének akkor, amikor szerinte az egészségügyben, az oktatásban, a kultúrában és a szociális területen is válsághelyzet van.

Példái között említette, hogy évente 24 ezer megmenthető beteg hal meg az országban, továbbá, hogy minden nyolcadik diák megfelelő végzettség nélkül kerül ki az iskolából, valamint, hogy a kormány az Alkotmánybíróság döntése ellenére még mindig nem nyújtotta be a rokkantnyugdíjasok kárpótlásáról szóló javaslatot.

A miniszter “gyáva megfutamodása” nem lehet megfelelő válasz minderre, ezért a DK felkéri az Országgyűlés népjóléti és kulturális bizottságainak elnökeit, hogy hívjanak össze rendkívüli ülést Kásler Miklós meghallgatásra – közölte Arató Gergely, hozzátéve, szerintük a tárcavezetőnek távoznia kell, ha nem tesz eleget beszámolási kötelezettségének.

olkt.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

Exkluzív videó: Undorító tények, hogy milyen állapotban vannak a magyar utak!

Rubóczki Tamás

Kétmilliárd forintot ígért oda Szijjártó Péter két mexikói templom újjáépítésére!

O.L.K.T.

Fájdalmas: Akkora baromságokat hordott össze a honvédelmi miniszter, hogy még egy kisbaba is fulladozna a röhögéstől!

Rubóczki Tamás