Apokalipszis. Lehet, hogy itt a vége…Megjósolni nem lehet. Mégis összeszarjuk magunkat néhány fizetett “migráncs” miatt?

0

Az Országos Tisztifőorvos szerint megerősítette Kásler szavait: pánikra semmi ok, csak a fideszesekkel tilos a nemi érintkezés. ☝️ És még közös levegőt se szabad velük szívni…

Hisztéria? Ki tudja…lehet. De vegyük komolyan!

Már most betett a budapesti turizmusnak a koronavírus

Hétfő óta nem indulnak el a szervezett turistacsoportok európai körutazásaikra Kínából.

A kínaiak meg jönnének vissza az ünnepük megtartása után, de nem tudnak. a pénzük, érdekeltségük itt van…. Mi lesz velük, Ezer kérdés..

Magyarország és a közép-európai régió egyik legnagyobb kínai beutaztató társasága, az EETS igazgatója, Lázár Judit a lapnak elmondta: egyelőre 20 százalékos lemondásnál tartanak a következő, nagyjából két hétre. Az Európában már úton lévő kínai turistacsoportok nem indulnak haza, ők a járvány kitörése előtt keltek útra – tette hozzá.

Jelenleg turisztikai szempontból kevésbé forgalmas időszakot érint a visszaesés, a kínai utazási szezon csak később, áprilisban, májusban kezdődik.

A Budapest Airport a lappal azt közölte, hogy a koronavírussal kapcsolatos légitársasági intézkedésekről egyelőre nem kaptak értesítést. Arról, hogy az elmúlt napokban bejelentett és megnyitott új, közvetlen kínai desztinációk esetében az utazási korlátozások miatt esetleg módosítani kell-e a járatokat üzemeltető légitársaságok és a Budapest Airport közötti szerződéseket, a társaság arra hivatkozva nem adott tájékoztatást, hogy a megállapodások részletei üzleti titoknak minősülnek.

Ferihegyre egyébként tavaly a Kínából érkező összes utas 55 százaléka, 103 ezer ember érkezett közvetlen kínai légi járattal – írta a lap.

Ha itthon is megjelenne a betegség. De egyelőre nem tudni magyar érintettről. A kormány titkolózik…és még mindig a migránsokkal riogat.

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!