Annyira tehetetlen a Fidesz, hogy nem tudnak mást csak “elmúltnyolcévezni”

Béna kacsaként kullog az események után a kormányzat.

A nagy látványberuházásokon és stadionépítéseken túl, kimondhatjuk, hogy katasztrofálisan vezetik az országot narancsosék. Persze ez nem látszik egyenlőre a gazdaságon, hiszen az Európai Unió pénzei sorra érkeznek és a német autógyárak is tisztességgel csengetnek az államkasszába, azonban a valóban fontos területekkel semmit nem tudott kezdeni a kormány.

Igen úja és újra százszor ugyanaz a nóta, de ez a nóta a mi mindennapi életünk: egészségügy, oktatás, lakhatás, szociális rendszer. Ezekben a szektorokban nem volt kormány még, aki nagyobb károkat okozott volna.

9 éve kormányoz a Fidesz. Majdnem egy teljes évtizede ez a kurzus uralkodik kétharmaddal. Na Önök szerint ki tehet mégis minderről?

AZ MSZP

A Fidesz szinte mindennap kiad efféle sajtóközleményeket:

A Gyurcsány-Bajnai féle szocialisták kormányzása és pusztítása után bizony van mit beavatkozni az egészségügybe, mert az összeomlás szélére juttatták a betegellátást. Kormányzásuk alatt 600 milliárdot vettek el az egészségügytől, eladósították, leépítették a kórházakat.

Csökkentették az orvosok, ápolók számát, nem gondoskodtak utánpótlásukról és megalázóan alacsony béréért dolgoztatták őket. A szocialisták azt sem szavazták meg, hogy ma több mint 600 milliárddal többet tudjunk az egészségügyre költeni, mint ők tették 2010 előtt.

A Fidesz folyamatosan pótolja az ágazattól korábban elvett pénzeket, országszerte fejleszti a kórházakat és rendelőket, béremelést indított az orvosoknak és az ápolóknak. Az ápolók 2022-re átlagosan két és félszeresét fogják keresni annak, mint 2016 előtt. – zárul a Fidesz közleménye.

Én pedig helikopáter vagyok!

Kapcsolódó cikkek

Hogyan tovább?

Rubóczki Tamás

KISZÁMOLTÁK MENNYI PÉNZ TÜNT EL ORBÁN(fidesz)-nál és a HAVERJAINÁL!

O.L.K.T.

Lázár János visszatér a kormányba

O.L.K.T.

Hozzászólok