Amnesty International: “Diákok! Gyertek tüntetni!”

Levelet küldött a középiskolák igazgatóinak Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója, amelyben azt kéri, hogy ne büntessék meg azokat a diákokat, akik részt vesznek a III. Globális Klímasztrájk magyarországi eseményein.

A tervek szerint 115 ország 1000 városában tartanak majd tüntetéseket szeptember 20-án és 27-én. Eddig közel 2400 eseményről tudni világszerte. Magyarországon Budapesten és több más városban is lesznek majd tüntetések szeptember 27-én.

Az, hogy a világ vezetői nem hajlandóak közösen, érdemi lépéseket tenni a megoldás érdekében, a történelem eddigi legnagyobb léptékű, generációkon átívelő jogsértése.

Azok a diákok, akik részt vesznek a tüntetéseken olyan jogvédők, akik gyakorolják a véleménynyilvánításhoz és a békés gyülekezéshez való jogukat, és mindannyiunk számára példát mutatnak felelősségvállalásból és bátorságból.

Mi az Amnestynél, nagyon büszkék vagyunk rájuk, és reméljük, hogy az iskolai közösségeik is támogatni fogják őket – mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.

Az igazgató hozzátette, hogy ezek a diákok nem

„az iskola helyett tüntetnek, hanem éppen ellenkezőleg azért mennek az utcára, hogy legyen jövőjük és legyen iskolájuk, ahova ők és a következő generációk is járhatnak. Nem csak magukért, hanem mindannyiunkért tüntetnek.”

Kapcsolódó cikkek

Magyar György: Az Elios-ügy mutatja, mennyire fontos lenne Magyarország csatlakozása az Európai Ügyészséghez!

Rubóczki Tamás

Döbbenetes: Kisbabás anyukát raktak ki a szülészetről Salgótarjánban!

Rubóczki Tamás

Ujhelyi István: “Orbán úgy hazudik mint a vízfolyás, csak az a baj, hogy az EP-ben mást beszélnek mint amit ő mond!”

O.L.K.T.