Amerikai hitelből épülhet a Washington-Felcsút vasútvonal

Eredményes és gyümölcsöző beszélgetést folytatott egymással Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor.

A magyar kormányfő lelkesen nyilatkozott az eszmecsere után.

„Dodóra már a Reszkessetek betörőkben felfigyeltem, azóta követem a pályáját, hihetetlen, hogy milyen hosszú ideje tartja a szintet. Tiszteletreméltó, mekkora harcot vív azért, hogy megszüntesse az Obamacare-t. Mi is próbálunk kizárni embereket az egészségügyi szolgáltatásokból, de hát ő egy vérbeli profi, utolérhetetlen. Félszavakból is megértjük egymást. Amikor elkezdtem, hogy „Putyin beleavatkozik…” ő befejezte, hogy „…a választásokba”, felnevettünk, de magasztos pillanat volt.”

A két vezető között nagy volt az összhang, Trump is tanácsot kért Orbántól, például arról, hogy hogyan védje meg Amerikát egy zsebkendőnyi kerítésdarabbal, illetve, hogy tulajdonképpen hány milliárd dolláros hitellel lehetne még jobban igába hajtani a románokat. Trump később kijavította magát, hogy a magyarokra gondolt.

Ez utóbbira Orbán válaszként prezentálta a Washington-Felcsút vasútvonalat, amelyet vélhetően még idén elkezdenek építeni amerikai hitelből. A vonalat Mészáros Lőrinc egyik cége kivitelezheti, de azt csak a napokban választják ki, hogy melyik. Mindenesetre ez a cég jogot nyer majd arra is, hogy a szintén beszélgetés tárgyát képező, az Atlanti-óceán alatt húzódó gázvezetéket, a RIP áramlatot is megépíthesse.

A találkozó végén több magyar kormánypárti politikusnak is lehetősége nyílt kérdezni Trumpot. A sor elejére Szijjártó Péter furakodott be, aki hajápolási és -formázási tippeket kért az amerikai elnöktől, Németh Szilárd a McDonald’s-ről folytatott szikrázó vitát a milliárdossal, Deutsch Tamás pedig a hatékony twitterezésről és a kolumbiai kokainimportról kért információkat tőle.

A szívélyes hangulatú összejövetel végén Habony Árpád szakmai tanácsadó díszdobozban adta át Trumpnak az MTVA-s Papp Dánielről szóló portréfilm, a „Hírhamisítás szexi” című alkotás exkluzív példányát.

OLKT: Figyelem! Ez nem kamu, csupán irónia.

Forrás: Természetesen ez a hír nem igaz. Ez csupán a Hircsárda újabb, remek írása szatirikus formába öntve. Hasonló cikkek itt:http://hircsarda.hu/2019/05/14/trump-orban-csucs-amerikai-hitelbol-epulhet-a-washington-felcsut-vasutvonal/

Kapcsolódó cikkek

” Ezeknek mindent lehet!? Hendebendézni is?!”

O.L.K.T.

Úgy tűnik Donald Trump búcsúzik az USA elnöki székétől!

O.L.K.T.

Itt valami nagyon nincs rendben

O.L.K.T.