Alföldi Róbert: “a hatalomnak önálló, gondolkodó lények helyett szorongó, elveszett emberekre van szüksége, akiket irányítani lehet!”

0

Alföldi Róbert a Magyar Hangnak adott interjút, melyben elmondta, szerinte a hatalomnak önálló, gondolkodó lények helyett szorongó, elveszett emberekre van szüksége, akiket irányítani lehet.

A kultúra és igazán az élet minden területéről el akarják tüntetni a társadalmi reflexiót. De nem csak a kritikát, már a kérdésfelvetéseket is megpróbálják elfojtani, mert az szembenézésre kényszerít. Az a legnagyobb baj, hogy a rendszerváltás óta eltelt harminc év alatt nem tanították meg nekünk, hogyan kell egy demokráciában és a demokráciával élni, kinek milyen feladatai, lehetőségei vannak – mondta a színész-rendező, majd hozzátette, szerinte nem tudjuk, hogyan védjük meg magunkat, milyen valódi és felelős kötelezettségeink és jogaink vannak.

Mostanra pedig már eljutottunk odáig, hogy már nincs, ami megvédjen. A szorongó, elveszett emberek igénylik, hogy megmondják nekik, merre menjenek. A hatalomnak ezért sincs szüksége önálló, gondolkodó lényekre. Az oktatásban, a kultúrában egyértelműen minden erre utal.

Arra, hogy a Nemzeti Színház, melyet hat éve Vidnyánszky Attila irányít, növekvő állami támogatás ellenére 150 milliós veszteséget hozott össze, Alföldi azt válaszolta, hogy „nem lehet csak karddal, agresszióval és hatalommal működtetni egy kultúrát”. Szerinte nem túl elegáns az előző vezetést hibáztatni a sikertelenségért és a kudarcokért.

Milyen jogon sajátítja ki és használja fel bárki ezt a fogalmat? (…) Milyen jogon meri bárki a másik ember hazaszeretetét, magyarságát értékelni?

– reagált Alföldi Vidnyánszky azon kijelentésére, hogy szerinte csak azért támadják a Nemzetit, mert az „a nemzet színházává vált”.

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!