Aki nem ad enni a felebarátjának, az nem keresztény

0

Orbán Viktor az illiberális fasiszta rendszerét kereszténydemokráciának nevezte át, mert az jobban hangzik, és ha a keresztény címkét teszi a fasizmusra, akkor arról már senki nem jön rá, hogy ez egy fasizmus, és az Európai Uniónak is befogta a száját. Pedig az Európai Uniónak arra is ugrania kellene, ha keresztény jelzővel illetett demokráciát épít, mert az is ellentétes az Unió alapokmányaival, a felvilágosult Európa értékeivel. Egy ideológiai állam sem lehet demokratikus, mert egy ideológia uralmát és elnyomását jelenti mások fölött.

De azzal, hogy ebbe az aljasságba belekeverik a kereszténységet, a megváltást, az Isten személyét, még blaszfémiát is elkövetnek, mert a kereszténység nem állami ideológia, hanem az egyén megváltása a bűn, a halál, a kárhoztatás uralma alól. A megigazult és kegyelem alá kerülő hívő ember lesz képes arra, hogy a bibliai normák szerint éljen, és felszabadulva a bűn és a halál törvénye alól igaz dolgokat cselekedjen. Krisztusi természet része legyen. Jézus pedig arra tanít, hogy az éhezőnek enni kell adni, a szomjazónak inni kell adni. Még az ellenségnek is, eleven szenet gyűjtve az ő fejére.

Ez a Felcsúton kikelt bűnszervezet azonban minden cselekedetével bizonyítja, hogy semmi köze a kereszténységhez, a kereszténység és Jézus Krisztus nevét gonoszságra használja, és az ördög természetét mutatja be. A fasizmust nevezi kereszténységnek, amellyel még az embereket is félrevezeti, és abba a hamis tudatba viszi őket, hogy a keresztény az, aki fasiszta, kirekesztő, gyűlölködő, idegenellenes, rasszista és antiszemita. Ez mindennek az ellentéte, mint ami a Bibliában van.

A napokban Szó sincs jogsértésről címmel írt cikket a Magyar Idők című propaganda lap arról a döbbenetes gyakorlatról, hogy a magyar kormány szándékosan éhezteti azokat a menedékkérőket, akik a határon várakoznak. Nem idéznénk részletesen a gyűlölködő cikk tartalmát, amely egyebek mellett azt vetik Iványi Gábor szemére, hogy kormányellenes tüntetések szónoka volt. A szólásszabadság és gyülekezési jog alapvető emberi jog, még a kereszténynek nevezett illiberális fasiszta NER-ben is. Ennek gyakorlása nem szégyen, és nem lehet bélyeg senkivel szemben.

A szöveg leír egy formálisan jogi aktust, amelynek lényege, hogy az idegengyűlölő és a mások nyomorúságát goebbelsi propagandára, saját hatalmuk megszilárdítására használó magyar kormány rutinszerűen elutasítja a menedékkérelmeket, amelyek egyébként nem Magyarországon való tartózkodást és letelepedést szolgálnak, hanem az Európai Unióba való belépést és menekültjogot. Magyarország tranzitország, ahonnan még a magyarok is menekülnek, ahol még egy életét mentő menekült sem szeretne élni. Majd leírják, hogy az elutasítási folyamat mely részéig jár étel, és honnantól nem.

A magát Jézus Krisztus megváltásáról kereszténynek nevező magyar kormány csak addig ad enni egy éhezőnek, amíg az elutasítási eljárás be nem fejeződik, attól kezdve az egyébként jogtalanul fogva tartott embernek a “jog” szerint (mintha Magyarországon ez a szó bármit is jelentene, azon kívül, hogy emberek ellen használják) nem jár étel. Ezért a cikk szerint semmiféle jogsértés nem történik, akár éhen is halhat egy menedékkérő, az éhhalála teljesen jogszerű lesz, és nem ütközik a nemzetközi törvényekbe.

Még ez utóbbi sem igaz, mert a procedúra végeztével életbe lépnek más kötelezettségek, amelyek előírják, hogy senkit nem lehet hagyni éhen halni vagy éhezni. Humanizmus is van a világon. De ez a kormány magát nem humanistának, hanem kereszténynek nevezi, és azt képzeli, hogy a kereszténység rosszabb a humanizmusnál, Isten rosszabb az embereknél, és keményebb szívű, személyválogató, gyűlölködő. Ezek egy fasiszta Isten képét mutatják, amely teljes mértékben ellentétes a Bibliával és a valósággal.

Aki – akár “jogszerűen” – nem ad enni az éhezőnek, a kiszolgáltatott, magatehetetlen és a menedékjogot kérő embernek, vagy bármely embernek, az nem keresztény. A fasiszta. De a jog sem teszi lehetővé azt, hogy embereket csapdába csaljanak, fogva tartsanak, majd a hazug eljárás után megtagadják tőlük az ételt és éheztessék őket. Azonban a hírek szerint a Magyar Idők szokásához híven hazudik, mert az éheztetés nemcsak a procedúra végén történik, hanem közben is, ezzel késztetve sokakat arra, hogy inkább távozzanak.

Istent nem kell megvédeni, megvédi ő magát, ha akarja. A kereszténység felhasználása az egyházakat sem zavarja, nem hallani, hogy bárki tiltakozna azért, hogy ezt a nemességet és tisztaságot, isteni szeretetet és jóságot sugárzó nevet egy bűnszervezet ilyen mocskos dolgokra használja, ami alatt értendő az egész tolvajbanda NER nevű rendszere. De ami a magyarokra, ránk tartozik, hogy ezek a gazemberek lejáratnak bennünket a világ előtt. A világ legaljasabb népének látszunk, akik megtagadják a falatot az éhező, kiszolgáltatottól.

S ha ez nem elég, még azt is megakadályozzák, hogy az ország egyetlen keresztény lelkésze, akinek eszébe jutott, hogy enni adjon az éhezőnek, bevihesse az adományát és átadhassa a rászorulóknak. Ezek az emberek nem bűnözők, nem is lehetne fogságban tartani őket. De még a bűnöző, a gyilkos is fogadhat látogatót, aki vihet neki ételt, és azt átadhatja. Ám ezek nem bűnözők. A bűnözők azok, akik fogságban tartják őket.

Mindez szimbolikusnak is vehető. Az országot megszállt bűnözők fogságban tartják az egész magyar népet, és nem adnak neki enni, hanem még azt is elveszik tőlük, amijük van. Először a szellemi javakat, aztán a fizikai javakat, végül pedig elveszik majd az utolsó falatot is a szájuktól. Ahogy bánik valaki az idegennel, az mutatja meg a szívét, és hogy mire számíthatnak azok, akik úgy gondolják, hogy nem idegenek. Az Orbán-bandának mi mindnyájan idegenek vagyunk és potenciális ellenségek.
Forrás: Amerikai Népszava.
A teljes cikk itt:https://nepszava.us/aki-nem-ad-enni-a-felebaratjanak-az-nem-kereszteny/