Akár az olimpia is elmaradhat a koronavírus miatt

0

Veszélybe sodorhatja az idén nyári tokiói olimpiát a koronavírus-járvány.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Dick Pound kedden azt mondta az AP hírügynökségnek adott interjújában, hogy a következő három hónapban dőlhet el, hogy megtartják-e a játékokat.

Jelenleg úgy készülnek, hogy megtartják, de a NOB végső döntését majd az ENSZ Egészségügyi Világszervezetével (WHO) folytatott egyeztetések után hozzák meg.

“Jelenleg minden arra utal, hogy a dolgok a normál rendben történnek majd. Szóval most a sportra fókuszálunk, de abban biztosak lehetnek, hogy a NOB senkit sem fog egy pandémiás helyzetbe küldeni”

– mondta Pound, aki szerint az olimpia elhalasztása

“nagyon nagyon komoly döntés, amit nem hozhatunk meg addig, amíg nincsenek megbízható tények, amire alapozhatnánk a döntést”.

Amennyiben Tokióban nem tudják megrendezni a játékokat, valószínűbb, hogy egyszerűen törlik az olimpiát, minthogy más városban próbálják megrendezni.

“Egy ilyen méretű eseményt, mint az olimpia, nem lehet csak úgy elhalasztani, nem lehet mondjuk októberben megrendezni” – mondta Pound.

(Via Axios)

Forrás 444.hu