Aggodalomra semmi ok, továbbra is fogják Orbán kiskezét!

Nem utazott egyedül a fapadoson sem.

A közelmúltban két alkalommal is lefotózták Orbánt – először a hvg.hu-nál, majd az Indexnél landolt egy olvasói felvétel –, ahogyan a kormányfő látszólag testőrök nélkül, átlagos turistaként vegyül a nép között. Az egyik képen egy fapados járatra várakozó utasként üldögélt a repülőtéren. Éppen ezért a Népszava megkereste a TEK-et, hogy megtudják, valóban magára hagyták-e a luxusgépet két alkalomra mellőző miniszterelnököt.

A konkrét válasz nekik sem az erősségük, de a lapnak küldött reakcióból következtetni lehet, hogy nem.

Ezáltal pedig meg is bukott Orbán “egyszerűparasztgyerek” imázsa, ami mondjuk soha nem is létezett.

A válaszában a TEK felhívta a figyelmet, hogy a jogszabályok szerint a Terrorelhárítási Központ megszervezi és végrehajtja a miniszterelnök állandó védelmét. A vonatkozó kormányrendelet alapján a védelem kiterjed a miniszterelnök életének, testi épségének megóvására. A védelem a miniszterelnököt a külföldi utazásakor is megilleti. A miniszterelnök védelmének rendjét a TEK határozza meg. A miniszterelnök magánprogramjának időtartamára „meghatározott feltételek fennállása esetén” előzetesen írásban lemondhat a személyvédelem egyes elemeiről, ahogyan a részvételével bonyolított hivatalos programhoz kapcsolódó személyvédelem egyes elemeiről is. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy ez a kérdéses esetekben így történt-e.

A Terrorelhárítási Központ hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök hivatalos és magánprogramjait nem a TEK szervezi, ugyanakkor

„a TEK minden esetben tájékoztatást kap a védett személy programjáról. A miniszterelnök védelmével kapcsolatos feladatok végrehajtása minden esetben az aktuális körülmények figyelembevételével történik.”

Ebből pedig úgy tűnik, hogy a TEK a szóban forgó két alkalommal sem hagyta védelem nélkül a hátizsákos turista Orbánt.

Kapcsolódó cikkek

Lejtőn a Mészáros körüli tőzsdei birodalom, oligarchák feszültek egymásnak

O.L.K.T.

Ön szerint, Orbán beváltja a fenyegetését?

H Miklós

Bayer Zsolt azt mondja neki nincs is politikus haverja ami miatt ő olcsóbban bérel lakást a Várban!

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!