A sors fintora, hogy a pintéri hazudozás egyik áldozata épp egy rendőri vezető lett

A Fidesz miskolci polgármestere már 2016-ban arról beszélt, hogy Miskolc a világ egyik legbiztonságosabb városa lett, ehhez képest rendőri vezetőre támadnak a belváros kellős közepén. A Fidesz nagyotmondásból jelesre, közbiztonságból elégtelenre vizsgázott – állítja dr. Varga László szocialista országgyűlési képviselő és Jakab Péter, a Jobbik országos frakciójának vezetője. A két politikus péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatót a miskolci Villanyrendőrnél, annak kapcsán, hogy az elmúlt héten három fiatal Miskolc rendőrkapitny-helyettesét bántalmazta és kirabolta a főutcán.

“KÉT HÉTEN BELÜL REND LESZ.”  NEM LETT

Kiemelt bűncselekmények tekintetében – 2018-ban – Miskolc a harmadik legrosszabb helyet foglalja el az országban, valamint magas a lakásbetörések száma is. “Több adat is szembe megy a városi propagandával, amely azt sulykolja, kiváló Miskolc közbiztonsága. Nem, hogy nem kiváló, nincs is, sőt az itt élők biztonságérzete sem jó” – fogalmazott dr. Varga László. Hozzátette: korábban csupán néhány elszigetelt városrészben fordult elő rablás, támadás, ma már ott is, ahol korábban erre nem volt példa. Ilyen területek – Varga szerint – a Győri kapu egyes részei, valamint a belváros is.

Amit a Fidesz tett rendteremtés címszó alatt, az mindössze annyi, hogy a város bűnügyileg frekventált telepeiről szétkergették a bűnözőket, majd azzal nyugtatták a miskolciakat, hogy majd lesz kamerarendszer, ami megvédi őket – vette át a szót Jakab Péter. – A mostani rendőrverés nagyon jól mutatja, hogy a kamerarendszer mennyire védi meg a miskolciakat. Semennyire. A kamera ugyanis nem fog intézkedni, arra csak a rendőri állomány képes, amely sem létszámban, se anyagiakban nincs megbecsülve. Ehhez képest 2 héttel ezelőtt a rendőrségi létszámhiányra vonatkozóü kérdésemre Pintér Sándor szó szerint ezt válaszolta: „A jelenlegi létszámhiány az eredményes szolgálatellátást nem veszélyezteti. A rendőrség az ország teljes területén biztosítja a közrendet és a közbiztonságot, abban hiátus nem tapasztalható”.

Forrás és bővebben itt:https://www.borsod24.com/2019/08/23/a-sors-fintora-hogy-a-pinteri-hazudozas-egyik-aldozata-epp-egy-rendori-vezeto-lett/?fbclid=IwAR2taMn0-b6RX12yI2wbDcOWYPXmHjntGTv3EiYtMgfLhqlKuK3C6txErTo

Kapcsolódó cikkek

Rogán utasította a médiabirodalom vezetőjét, hogy mondjon le!

Rubóczki Tamás

TELJES HARCKÉSZÜLTSÉGBE HELYEZTÉK A HADSEREGET SZERBIÁBAN!

O.L.K.T.

Dietmar Clodo megfürdette Orbánt és Pintért?!

Rubóczki Tamás