A propaganda-média nem fog beszámolni Mállár Tamás igencsak csípős helyzetjelentéséről

Rengeteg pénzt él fel nagyon gyorsan a kormány, hogy úgy tűnhessen, pörög a gazdaság, de az ellenzéki közgazdász tekintély Mellár Tamás szerint valójában semmi sincs rendben, Pécs város független képviselője igen csípős mondatokkal szólt be a Fidesznek

A közgazdász szerint a jövőévi költségvetést például eleve értelmetlen nyáron elfogadni, hiszen még a tavalyi évről sincs meg a végelszámolás, az ideiről nem is beszélve – de éppen ezért foglalkozik a pénzekkel ilyenkor a kétharmad: így nagyobb lesz a mozgásterük 2020-ban.

A Fidesz által büszkén hangoztatott gazdasági növekedést pedig lényegében a végtelen uniós források egyszeri beruházásokra való elherdálása adja, és olyan pénzek felélése, mint a 27 százalékos áfakulcson szerzett bevételek, illetve azoké a pénzeké, amik úgy maradnak a kormány zsebében, hogy évről évre nem adják meg a normatívákat olyan szektoroknak, mint az egészségügy, a kultúra, a szociális vagy az oktatási ágazat. Tíz éve nem emelték például a családi pótlékot sem.

“A tanárok bére borzasztóan alacsony, a kórházaknak rendre nem adják oda a teljesítménynormáknak megfelelő összegeket, az embereket rákényszerítik arra, hogy maguk finanszírozzák az ügyeiket.

Az egészségügyre fordított összes kiadások felét direkt módon, közvetlenül a lakosság adja a magánszolgáltatások igénybevételével és a hálapénzzel. Ezek olyan technikák, amelyek azt eredményezik, hogy a költségvetésnek nagy a mozgástere.

Ugyanakkor megjelentek olyan egyéb újraelosztási formák, mint az MNB, ahol az elmúlt években jelentős többletforrás keletkezett például abból, hogy a jegybanki tartalékot használták fel a devizahitelek átváltására, és ebből jelentős árfolyam nyereséget könyvelhettek el. Ugyanez igaz a tao-pénzekre, vagyis a költségvetésen kívül marad, de mégis forrás, amihez hozzá lehet férni” – nyilatkozta Mellár.

Nincs olyan jólét az országban, mint mondják, hangsúlyozta a közgazdász: “valójában semmi sincs rendben. A munkanélküliség sem. A statisztikák a külföldön dolgozókat és a közmunkásokat is beszámítják a foglalkoztatottakba. Munkanélküli-segély három hónapra jár, emiatt sokan nem is regisztrálnak.

Forrás és bővebben:https://www.facebook.com/hirekbalrol/?eid=ARC5fSUthGNYdgWc6Ex34RiQ8I79QpSR9Crs2uZ9vmeNDZnw5OIlITTMxB2NWE-Exr3h80oK_DM6kAFx

Kapcsolódó cikkek

Újabb részletek derültek ki a Simicska-Orbán háborúból!

O.L.K.T.

Magyarország elvesztett egy évtizedet

O.L.K.T.

Május 26-án mit csinálsz?

O.L.K.T.

Hozzászólok