A patkányok és a NER

0

Patkányok márpedig vannak!
Mondhatnák úgyis patkány helyzet van. Korábban is írtunk róla
Most nem Bangóné kijelentésére gondolunk, bár a jelen helyzetben tehetnénk, hiszen a patkányok szaporodnak. Túlságosan is!
Hogy miért?
Igen, a NER, vagyis a Fidesz miatt. Mert a világon a legsikeresebben működő patkányirtó cég kezéből kivették az irtás lehetőségét és átadták egy havernak a milliárdos üzletet, aki szart bele kőkeményen, csak a lóvét markolta fel.
Persze a patkányok elszaporodtak újra Budapesten. Erre elkezdték magyarázni, hogy milyen kurva jól csinálják, csakhogy Budapest utcáin fényes nappal is már rohangálnak a patkányok.
Persze a patkány, patkányt nem akar irtani, ezt meg is értjük, de ettől a fertőzöttség csak nő.
Budapest híres volt, hogy patkány mentes övezet. De jött a Fidesz és újra elszaporodnak a patkányok, mert a zsebük kitömése fontosabb mint a közegészségügy.
Budapesten két kerületi önkormányzat is úgy döntött, hogy saját hatáskörben próbál meg tenni az egyre súlyosabb patkányhelyzet ellen. Kispesten a Bábolna Bio Kft. már meg is kezdte a mentesítést az önkormányzat kijelölt ingatlanjaiban, és információink szerint ez a cég lát neki a munkának a zuglói önkormányzat megbízásából is.

A két önkormányzat azért adott megbízást a cégnek, mert kerületükben egyre több a patkány. Zuglóban előfordult, hogy a rágcsálók miatt nem mehettek óvodábagyerekek, ezért a Herminka óvoda vezetője a jegyzőtől kért segítséget. De nemcsak ebből a két kerületből, hanem szerte Budapestről érkeznek bejelentések a korábbinál sokkal nagyobb számban jelen lévő patkányokról.

Azóta, hogy a főváros a Bábolna Bio helyett egy másik cégre, az RNBH Konzorciumra bízta Budapest patkánymentességének fenntartását, csak a bejelentések száma ismert, a budapesti patkányfertőzöttség – a kormányhivatal által minden hónapban mért – adatait eltitkolják. Noha a kormányhivatal elvileg átadja ezeket a fővárosnak, nyilvánosságra hozni senki nem akarja őket.

Forrás 24.hu

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!