A nyomor és a mélyszegénység nagyobb mint amit az ország forrásai indokolnak

„Kis lábaskában hazahozta
kegyelmeséktől vacsoráját,
lefeküdtünk és eltűnődtem,
hogy ők egész fazékkal esznek”
(József Attila: Anyám)

Magyarországon 1989-ben a lakosság legkevesebb tíz százaléka a létminimum alatt, húsz százaléka a létminimum környékén élt, majd a kilencvenes évek elején már a magyarországi népesség 30%-a a létminimum szint alá került. Ez megdöbbentő és szégyenletes és egyben az ország gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődésének is komoly gátja. A szegénység generációk közötti átörökítése, a tartós szegénység hosszú távon sodor kilátástalan helyzetbe embercsoportokat.

A rendszerváltozás a szegények szempontjából gyökeres változást nem hozott a korábbi időszakhoz képest, „pusztán csak” tovább mélyítette a szakadékot a szegények és nem szegények között, az egypólusú rendszer szegényeit még szegényebbé tette és a szegénység határára sodort újabb százezreket. Megjelent a gyermekszegénység. Már nem pusztán a felnőttek széles tömegei lettek depriváltak, hanem a gyerekeket is kizárták, megfosztották bizonyos javakhoz, alapvető javakhoz való hozzájutástól. Kialakult a többszörösen hátrányos helyzetűek és kirekesztettek nagy csoportja.

Magyarország Európa szegény országai közé tartozik, írta Pankucsi Márta. E tekintetben alig van olyan a nemzetközi összehasonlítások során használt mutató, amelyben Magyarország ne lenne rosszabb helyzetben a legtöbb európai országhoz képest. Óriásiak és szinte áthidalhatatlanok a társadalmi különbségek, aránytalanok és gyakran igazságtalanok a jövedelmi különbségek, mértékük nagyobb, mint a legtöbb európai országban ideértve néhány volt szocialista országot is. E mellett nagyok a különbségek az egyes etnikai csoportok között, ezek szintén a megoldatlan és súlyos társadalmi problémák közé sorolandók.

Óriásiak a jövedelmi és még nagyobbak a tulajdoni különbségek és egyenlőtlenségek. Ferge Zsuzsa szerint a nyomor és a mélyszegénység nagyobb mint amit az ország forrásai indokolnak.

Budácsik Lajos

Kapcsolódó cikkek

Lendvai Ildikó szénné gyalázta Orbán Viktort a nőkkel való megállapodás miatt!

Rubóczki Tamás

RETTEGVE VÁRJÁK A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI ROMÁK A SZÉLSŐJOBBOSOKAT.

O.L.K.T.

Félelmetesen sokan voltunk. VIDEÓ

O.L.K.T.