A nép pénzéből Porschékat gyűjt Matolcsy Ádámka!

Matolcsy György jegybankelnök kisebbik fia, a kormányközeli vállalkozóként közpénzből meggazdagodott Matolcsy Ádám Porsche 911 Targákat gyűjt, a típusból négyet is vásárolt, derítette ki az Átlátszó.

A Porschék közül három előbb abban a XIII. kerületi garázsban állt, amelyik a 444.hu által még 2016-ban bemutatott, Matolcsy Ádám által használt loftlakás közvetlen közelében van, majd a gyűjtemény parkolóhelyet váltott és a Millenáris Mélygarázsba költözött. A lap itt fedezte fel a negyedik luxusautót.

A parkolóhelyeket a New Wave Service Kft. bérli, amely a Magyar Stratégiai Zrt. tulajdona, vagyis végső soron Matolcsy Ádámé, aki a holdingcég egyedüli tulajdonosa, olvasható a cikkben.

Az Átlátszó szerint a négy autó becsült értéke összesen 60-70 millió forintra tehető és együtt több mint 1200 lóerővel bírnak.

Matolcsy Ádám a lap megkeresésére megerősítette, a négy Porsche 911 valóban az ő tulajdona. Mint fogalmazott, az autókat nem presztízsük, hanem különlegességük miatt választotta. A vállalkozó azt is elárulta, hogy

annak reményében vásárolt befektetési céllal ugyanolyan kivitelű és típusú autókat, hogy így egy későbbi együttértékesítés esetén nagyobb értéknövekedést érjen el velük.

Kapcsolódó cikkek

Drasztikus számok! – csak tessék szemlézni

Rubóczki Tamás

Putyin-Orbán Paks2-es sumákolás elkezdődik!

Rubóczki Tamás

“Orbán is megbukik, mint minden más diktátor!”

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!