A Miniszterelnökség nem ért egyet Kövér parlamenti szigorításával

„Ma hatalommegosztás, oktatási- és véleménynyílvánítási szabadság van. Mi úgy gondoljuk, hogy ez jól van így”

– Orbán Balázs szavai alapján tehát a Miniszterelnökség álláspontja éppen az ellenkezője az Országgyűlés elnökéének.

Kövér László ugyanis a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az alábbiakat mondta:

„A fékek és egyensúlyok rendszere, én nem tudom, önök mit tanulnak, de az egy hülyeség, azt felejtsék el, annak semmi köze se jogállamhoz, se demokráciához (…) az a baj, hogy egyesek komolyan veszik, hogy fékezni kell a demokratikus akaratkinyilvánítás eredményeképpen létrejött kormányt. És úgy gondolják, hogy az a demokrácia, ha a küllők közé állandóan bedugják a botot.”

Egyébként az írásbeli kérdést, amire Orbán államtitkár válaszolt, Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője tette fel írásban Pintér Sándor belügyminiszternek, és így hangzott:

„Egyetért-e azzal, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folyó oktatás során a ’fékek és egyensúlyok rendszere’ intézményét abban a formában oktassák, hogy az egy olyan hülyeség, ami csak fékezni igyekszik a demokratikus akaratkinyilvánítás eredményeképpen létrejött kormányt?”.

Itt jegyezzük meg, hogy aligha véletlenül került a pártelnök kérdésében idézőjelbe a „fékek és egyensúlyok rendszere” kifejezés. A hatalommegosztással a hatalmi ágak szétválasztásával és a közöttük lévő egyensúly megteremtésével kapcsolatos amerikai „checks and balances” kifejezés magyarul a „fékek és ellensúlyok rendszere”-ként került a köztudatba, így a Kövér László által használt „fékek és egyensúlyok rendszere” kifejezés helytelen.

Kapcsolódó cikkek

Magyarországról évente közel 40 ezer ember vándorol ki

O.L.K.T.

Borkai továbbra is él mint hal a vízben!

O.L.K.T.

Tüntetés az oktatás miatt ma délután!

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!