A mai napon bebizonyította a Fidesz, hogy milyen az igazi családvédelmi programja

Ha neki tényleg a gyerek az első, akkor képzeld el, hogy mennyibe nézi az utolsókat.

0

„Miközben a köztársasági elnök fizetését jelentősen megemelik, arra hivatkozva, hogy az már tíz éve nem változott, a családi pótlékot, aminek az összege 2010 óta szintén nem emelkedett, eszük ágában sincs növelni. Hiába hirdetik milliárdokból, hogy mennyire fontos számukra a család és mekkora érték a gyermek, ez nem más részükről, mint üres propaganda. Mi, európai magyarok azonban továbbra is harcolunk a családokért és valódi intézkedéseket teszünk, hogy Magyarországon biztonságban élhessenek.”

Magyarországon a normatív alapú támogatások, mint a családi pótlék egy évtizede nem nőttek, miközben ez volna az a támogatási forma, mely a szegényebb, alacsonyabb jövedelmű családok és háztartások érdekét hatékonyan tudná szolgálni.

Ez a juttatás ugyanis fix összegű, vagyis nem függ a támogatott anyagi helyzetétől és jövedelmétől, mint a kormány által preferált adójóváírás alapú, valamint bizonyos nagyságú önrész felhasználásával igénybe vehető támogatások, melyekkel a családokat segítik elvileg.

Ezzel szemben a kormány a családvédelem terén rendszeresen adókedvezményeket vagy kedvezményes hiteleket tud felmutatni, mint amilyen a családi adókedvezmény, a sokgyerekes anyák SZJA-jának eltörlése, vagy a CSOK, melyet azok tudnak igénybe venni, akik eleve megfelelő mennyiségű tőkével rendelkeznek az otthonteremtési kedvezmény igénybe vételéhez.

 

Forrás mérce.hu