A mai magyarországi állapotok Ceausescu országának utolsó évtizedét idézik fel

0

Az erdélyi magyarokat Ceausescu Romániájára emlékezteti az Orbán-rezsim militarizmusa.
A Kárpátok Géniuszának országában volt utoljára katonai kiképzés és hazafias nevelés az iskolákban.

Volt ilyen az 50-es évek Magyarországán, a Rákosi-korban és van a mai Észak-Koreában is, de az előbbi már régen volt, az utóbbi meg nem érinti a magyarokat. A 80-as évek viszont még nem volt olyan régen, friss emlék, sőt egyre frissebb.

A Kádár-rendszer slampos diktatúrája a 80-as évekre már általában békén hagyta az állampolgárait (ha azok nem vonták nyilvánosan kétségbe a rendszer alapjait), Romániában viszont nem volt elég csendben maradni, látványosan és nyilvánosan kellett azonosulni a diktatúrával. Már a diákoknak is.

A Magyarországra most visszaszökő paranoid militarizmus ott és akkor a mindennapokhoz tartozott: az iskolákban a tanterv része volt a katonai kiképzés és a politikai nevelés óra,

a Fiatalok Felkészítése a Haza Megvédésére.
Valami hasonlót a mai magyar iskolákra nézve is bejelentett már a honvédelmi miniszter, a kormány nagyszabású lőtérépítési programba fogott, de amikor már az óvodáktól is terrorellenes intézkedési tervet kért a minisztérium, az a 80-as években Romániában élő magyaroknak azonnal eszébe juttatta a Nicolae Ceausescu elborult rendszerét.

Az egyikük, a kolozsvári születésű, Budapesten élő Leopold Erika, így írta meg nyomasztó fiatalkori emlékeit:

“A rendszerváltásig Ceausescu Romániájának oktatási intézményeiben – igen, az elitnek számító gimnáziumokban is – létezett fegyverraktár, arra az esetre, ha a terroristák megtámadnák az országot, ne álljunk ott fegyvertelenül. Sőt, a tanterv része volt a katonai kiképzés és a politikai nevelés óra is. Heti rendszerességgel, felváltva kellett volna megtartani. (…) De már a nyolcvanas években nem vette komolyan senki.

A mi osztályfőnökünk viszont az ötvenes években szocializálódott, amikor még sokkal komolyabban vették az országba behatoló terroristák kérdését. (…) És ő megtartotta a katonai kiképzést is. Ez úgy nézett ki, hogy ha szép idő volt az udvaron, ha csúnya, akkor az iskola folyosóján terített le iszonyú koszos, ötven éve nem használt pokrócokat, amit a fegyverraktárból hozatott le. Erre nekünk le kellett hasalnunk, és úgy tettünk, mintha lőnénk a koszos, zsíros, de töltetlen fegyverekkel, illetve valódi, de nem működő kézigránátokat dobáltunk. Az iskola összes többi diákja az ablakokban lógott, és nevetett. Sz@r érzés volt. Próbáltuk mi Antal Gy-t a helyén kezelni, ahol lehetett keresztbe tettünk, de hasalni azokon a pokrócokon, és dobálni a gránátot, sz@r volt. Megalázó. És a legkevésbé sem vicces.
A poszt alatti kommentekből kitűnik, Leopold nem volt egyedül a Romániában született magyarok közül, akit A mai magyarországi állapotok Ceausescu országának utolsó évtizedét idézték fel. Azonban többen emlékeztettek rá, míg az Orbán-rezsim az óvodásokat se hagyja ki a terroristák elleni harcból, a román diktátor csak iskolásoknak tette kötelezővé a katonásdit.

Ráadásul akkor már nem is vették nagyon komolyan. Legalábbis nem mindenki. Kivéve persze a bolsevik osztályfőnököt, aki az 50-es években szocializálódott.

A kommentekből az is kiderült, mi lett vele: nyugdíjba ment, Magyarországra költözött, és

Fidesz- meg polgárikörös gyűlésekre járt, mielőtt meghalt volna.
Alig jellemző.”

Forrás: B1 blogcsalád