A magyar kormány suttyomban fogad be menekülteket – Ez veszélyes!

Szokásához híven bort iszik és vizet prédikál az Orbán-kormány menekültügyben. Korábban titokban úgy teljesítette az unió által előírt menekültkvótát, hogy közben milliárdokból hirdette, hogy Magyarország nem fogad be migránsokat. Ma már szinte meg sem lepődünk azon, hogy olyan venezuelai menekültek befogadását titkolta eddig a kormány, akik állítólag azért nem migránsok, mert magyar származásúak. Felvetődik a kérdés: talán Nikola Gruevszki is magyar felmenőkkel rendelkezik?

fuhu.jpg

Fotó: Fühü

Borzasztó kínos helyzetekbe navigálja magát a magyar kormány azzal, hogy lényegében az egész politikai kommunikációját az idegenellenességre alapozza. Korábban egyiptomi kopt keresztények befogadásának hírével próbálták árnyalni azt a minden menedékkérőt elutasító politikát, ami nem volt kompatibilis az EU-ban, ám Semjén Zsolton kívül senki sem találkozott azóta sem ezekkel a derék afrikai emberekkel. Most, hogy Venezuelából 300 embert befogadtunk, az a magyarázat, hogy ők magyar származásúak.

Ezt igen nehéz lenne ellenőrizni, ugyanis még ha a vezetékneve néhánynak magyar csengésű is, nem igazán beszélik a nyelvünket. Szóval, nagy valószínűséggel a hasra ütés tipikus esete forog fenn a delikvensek kiválasztásánál, ugyanakkor hol van az leírva, hogy ha valakinek a nagymamája magyar, nem lehet venezuelai kém, vagy netán az ISIS alvó ügynöke? Valahogy az az ember érzése, hogy Orbán Viktor és csapata mindig igyekszik eltitkolni előlünk, hogy a kormány áldásos tevékenységének köszönhetően kik is lépnek be nagy titokban az ország területére.

A jobb élet után sóvárgó kisembereket ugyanis távol tartják, a simlis, gyanús alakok viszont fel-alá grasszálnak az országban.

A mostani dél-amerikai kontingensnél is kockázatosabb volt azonban a letelepedési kötvények vásárlásával magyar állampolgárságot szerző mintegy 20 ezer, különböző nációkból ide érkező ember integrálása. Bár nagy a titkolózás a program körül, mégis kiderült már például, hogy nemzetbiztonsági szempontból elég zűrös orosz és kínai figurák jutottak pénzért magyar útlevélhez, a különböző arab országokból érkező zavaros múltú emberekről nem is beszélve. A csúcs viszont a Macedóniából jogerős bírósági ítélete elől menekülő Nikola Gruevszki egykori miniszterelnök esete, aki fénysebességgel kapott menekültstátuszt pártunktól és kormányunktól.

Amit tehát a magyar kormány csinál a menekültstátusz biztosításával, illetve az állampolgárság megvásárlásával, arról túlzás nélkül állíthatjuk, hogy veszélyes. Átláthatatlan az átvilágítási procedúra, a nemzetbiztonsági kockázatelemzést pedig vagy komolyan veszik, vagy sem az illetékesek. Olyan figurák jutottak be ide az utóbbi években, akik ellen mit sem ér a déli határon felhúzott szuperkerítés. A jobb élet után sóvárgó kisembereket ugyanis távol tartják, a simlis, gyanús alakok viszont fel-alá grasszálhatnak az országban.

index_155.jpg

Fotó: index.hu

A kormány felfogásában a migráns  – aki a nélkülözés, a polgárháború, az üldöztetés elől menekül -, lényegében terrorista, annak viszont, akiknek van legalább százmillió forintjuk letelepedési kötvényt vásárolni, még kezet is csókol. Aztán, amikor valaki szembesíti őket azzal, hogy segítséget általában olyanoknak szoktak nyújtani, akik rá is szorulnak, akkor a válasz: Soros György ügynöke vagy.  Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A sámán annak dobol a leghangosabban, aki a legtöbbet fizeti a hókuszpókuszért.”     

Forrás:https://szeka.blog.hu/2019/02/22/a_magyar_kormany_suttyomban_fogad_be_menekulteket_ez_veszelyes

Kapcsolódó cikkek

Nyaloda…Nézd meg, de ne te szégyelld magad! (csak szólj a nagyinak, hogy ne járasson le!)

O.L.K.T.

A fideszes szennymédia szerint Portik Tamás Gyurcsánnyal is kavar!

Rubóczki Tamás

Deutsch Tamás undorító módon beszólt az épp az utcán tüntető emberekre!

Rubóczki Tamás