A legnagyobb ünnepet az jelenti nekik, ha nem éhesen fekszik le a család

0

Sok millió magyar ember számára az élet a mindennapos létért való küzdelmet jelenti. A legnagyobb ünnepet az jelenti nekik, ha nem éhesen fekszik le a család.

A legutóbbi ételosztásunkon mire, kocsiban a friss kenyérrel, az asztalokkal kiértem, már sokan várták, hogy elkezdjük az ételosztást. Néztem a hosszú sort, láttam a megfáradt, megtört embereket, akik többsége talán már büntetésnek is érzi az életet. Tudják, a hivatalosságokra nem számíthatnak, számukra ők egy kötelező, levakarandó nyűg, tán’ még egyszerű élősködőknek is tartják őket. Néhányukkal beszélgetve megtudom, hogy sokan már több órája várják az ételosztás kezdetét. Hét közben még csak hozzájutnak ételhez, de a hétvége és a többnapos ünnepek nagyon hosszúak, hiszen ahogyan egyikük mondja: “Csak akkor jutunk ennivalóhoz, ha vannak olyan jóemberek, akik gondoskodnak rólunk, nyomorultakról is.” Vajon tudna valaki értelmes magyarázatot adni, hogy az oly dicsért fideszes ellátórendszer miért szünetel az ünnepekkor? Vagy csak akkor lehetnek éhesek a nincstelenek, amikor a kedves vezető engedélyezi? Tudom, ezért is Soros és az elmúlt nyolc év a hibás. Melyik nyolc évről is beszélünk? Hiszen immár kilenc éve Orbán uralkodik az országban. Ennyi idő után visszamutogatni, enyhén szólva is minimum ízléstelen.

Figyeltem az arcokat, a szomorú szemeket, a kérges kezeket. Próbáltam kitalálni, hogyan is jutottak ide a térre, az ételre várók közé. Többségük szótlanul néz maga elé, nem beszél senkivel, várja, hogy sorra kerüljön. Pár évvel ezelőtt még “csak” az utcán élők várták a sorukat, de évről-évre többen lettek a kisnyugdíjasok, az élet peremére kerültek, a kisgyermekes családok, a közmunkából tengődők.

Néztem a kopott öltözetű, egykor talán jobb napokat látott nyugdíjasokat. Öreg napjaikra oda jutottak, hogy hó végére elfogy a kevés, összekuporgatott pénzük, idős korukra a társadalom számkivetettjeivé váltak. Egy dolgos élet van mögöttük, most egyik napról, a másikra élnek. Nem tudom, miért jutottak ide, de ahogyan állnak a sorban az ételhordójukkal, benne van a kis életük minden búja, keserve. “Nem ezt érdemeljük, hiszen még tudtunk, dolgoztunk”, mondja egy idős úr.

Hajdú-Bihar megyében egyike a legalacsonyabbnak az átlagnyugdíj. A rendszerváltáskor rengeteg munkahely szűnt meg, munka nem volt, maradt az ilyen.–olyan nyugdíjazás. Rengeteg éltek ezzel a lehetőséggel, többségük nyugdíja jóval alatta marad a 100 ezer forintnak. Abból élni, a rezsit fizetni, gyógyszereket kiváltani, és enni is, nem könnyű feladat. A kormányra nem számíthatnak, pár tízezer forintos egyszeri emelés, ami utána havonta jön, sokuk számára földöntúli boldogságot jelentene.

Forrás. Budácsik Lajos/facebook