A köztévé ma sem tette zsebre, hogy be kellett hívniuk Jakab Péter!

0

“Örülök annak, hogy itt lehetek az M1 stúdiójában. De azt azért tegyük hozzá, hogy nem önszántukból hívtak meg engem ebbe a mai műsorba, hanem azért, mert levélben emlékeztettük önöket, hogy a törvény még önöket is köti és kampányidőszakban kötelesek behívni ellenzéki képviselőket. Még egy olyan stúdióba is, ahová még én magam se szívesen jövök, hiszen néhány héttel ezelőtt pontosan ebben a stúdióban hazudták rólam azt az ordító baromságot, hogy Jakab Péter bűnözőknek nevezte a zsidókat. Ugye ez volt az a hazugság, amiért én bírósághoz fordultam, önök pedig meg se várták az első tárgyalást, hanem még azt megelőzően úgy döntöttek, hogy inkább helyreigazítanak és elismerik, hogy tényleg hazudtak rólam és tényleg csak kitalálták az egészet.” – nyitott a Jobbik országgyűlési képviselője.

Ritka pillanat! Sikerült bejutnom a migráns tévébe, hogy elmondjam azt, ami a híradóból kimaradt

olkt.hu/ Zsurpubi