A koronavírus mellett a Fidesz lopássorozata zavartalan

0

Tiborcz Istvánhoz, a miniszterelnök vejéhez köthető üzletemberek már több milliárd forintot nyertek napelemparkok telepítésére – állítja tényfeltáró cikkében a Válasz Online, amely szerint a “Tiborcz-partnerek” felé eddig összesen 5,6 milliárd forintnyi közpénz indult el ingyenes kölcsön és tőkeinjekció formájában.

A lap szerint a mikro-, kis- és középvállalkozóknak szánt (“KKV energia hitel”) programból energetikai beruházások valósíthatók meg. A programban összesen 233 céget hoztak ki győztesnek, a szerencsések többsége pedig 149 millió forint körüli “ingyenes” kölcsönhöz jutott.

A portál kutatása azonban feltárta, hogy volt tíz vállalkozás, amely – az elnyerhető maximumot megközelítve – 900 millió és 1 milliárd forint közötti összeghez jutott. A tízből négy Sájer Gáborhoz köthető, aki az egykor Tiborcz István tulajdonában állt Elios Zrt. volt vezérigazgatója.

A cikkben két másik nevet is említenek: Dicső László és Figura Ferenc a lap szerint olyan „csúcsmenedzserek”, akik szintén igen közel állnak a miniszterelnök vejéhez. Dicsőre a lap Tiborcz ingatlanos „előkóstolójaként” hivatkozik, illetve azt is írják róla, hogy közösen birtokol Sájer Gábor feleségével egy jelenleg már végelszámolás alatt álló tanácsadócéget (Artifex Controll Kft.).

Figura Ferenc Dicső László állandó üzlettársa a Válasz Online szerint.

A lap úgy összegez, az állam látványosan „túlszereti” ezeket a Tiborcz-partnereket.