A kamupártok kérdésében Polt Péter lassítja a folyamatot

Csepelen tavaly 23 kamupárt jelölőívein találták meg elhunyt személyek nevét, a helyi választási bizottság pedig még márciusban feljelentést tett az ügyben. Nem egy és nem két emberről volt szó: legalább 1000 halott szerepelt az ajánlóíveken, volt olyan jelölt, aki a megkívánt 500 ajánlás felét halottakkal töltötte fel!

„Ilyen durva csalási ügyre alig volt példa a tavalyi országgyűlési választási eljárás egészében” – írta Bangóné Poltnak.

Képviselőnk egyszer már idén márciusban, tehát egy évvel a feljelentés után is megkérdezte a Leghűbb Ügyészt, hogy áll a nyomozás. Polt akkor azt válaszolta: az eljárás vizsgálati szakaszban van, „már több személyt is” gyanúsítottként hallgattak ki, és okiratokat foglaltak le.
Újabb levelében az MSZP képviselője azt írta Poltnak: „Figyelemmel arra, hogy a választási bizottság feljelentése óta már majd másfél év telt el”, ugyan feleljen már arra, mi történt még?

Polt válasza szerint az eljárás még mindig vizsgálati szakban, de folyamatban van. „2019. március 1. óta „folytatólagos gyanúsítotti kihallgatásra, további tanúkihallgatásra, valamint írásminták felvételére került sor”.

Már eddig is úgy haladt ez a nyomozás, mint a rakéta, félő, hogy 2020-ig még elnyeli egy fekete lyuk!

Persze a fideszes úthengernek legfőbb érdeke, hogy el is tűnjön végleg, hiszen a csepeli 17. sz. választókerületben Németh Szilárd jelenlegi honvédelmi államtitkár volt Bangóné ellenfele. A kerület egyéni képviselője végül Szabó Szabolcs lett, aki az Együtt színeiben indult és most függetlenként politizál; az ellenzéki győzelem érdekében Bangóné az ő javára lépett végül vissza.

Polt egyébként a Büntetőeljárási Törvény 351. paragrafusának 3. bekezdésére hivatkozik, amely így szól: „A nyomozás határideje a gyanúsított kihallgatásától számított két év.” Sajnos, a 4. bekezdésben az is ott van: az ügyészség fél évvel meghosszabbíthatja a nyomozást.

Forrás és bővebben: Balra Magyar/https://balramagyar.hu/2019/08/09/bangone-olyan-balegyenest-vitt-be-poltnak-ami-fix-hogy-nyolc-napon-tul-gyogyul/?fbclid=IwAR3dS2p7tqY8HOLb_wwkSx3JGgB8krEZGuZg1DGZ33qheOUgbl_aOcmhdQk

Kapcsolódó cikkek

” Elloptam a rezsicsökkentést! És akkor mi van? Fizess, és pofa be!”

O.L.K.T.

TE meddig tűröd még, hogy szívassanak? VIDEÓ

O.L.K.T.

Fideszes nagyik tépték meg otthonában az elismert művészt, mert Soros

O.L.K.T.