A Jobbik beállt Puzsér mögé.

A Jobbik is a botrányhős Puzsér Róbertettámogatja a főpolgármester-választáson – ezt csütörtökön jelentették be egy sajtótájékoztatón.

A bejelentések részt vett a Jobbik részéről Sneider Tamás elnök, Gyöngyösi Mártonfrakcióvezető, illetve Bencsik Jánosbudapesti elnök, az LMP-től pedig Keresztes László Lóránt és Demeter Márta tarselnökök, továbbá Moldován László budapesti elnök.

Bencsik János az azonnali.hubeszámolója szerint azt bírta mondani:

“túlzás nélkül történelmi pillanat ez most a modernkori magyar politika életében.”

Csütörtökön a résztvevő felek háromoldalú politikai megállapodást írnak alá. Ebben kijelentik, hogy a Jobbik és az LMP támogatja Puzsér indulását és kampányát.

A szöveg többek között a kommunikáció és kampánytevékenység összehangolásáról és a közös kampányfinanszírozásról szól.

Puzsér a sajtótájékoztatón azt üzente a Momentumnak:

„még megfordulhatnak a kárhozat útján”.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: Puzsér Róbert a napokban megfenyegetteés “a halál fa**ára” küldte Závecz Tibortközvélemény-kutató szakembert. Závecz egy felmérésben azt találta kikutatni: Karácsony Gergely sokkal népszerűbb a budapestiek körében, mint az őrjöngő LMP-s megmondóember.

Azóta egyébként a Medián kutatása is ugyanerre az eredményre jutott…

Forrás Nyugatifény http://nyugatifeny.hu/2019/03/14/rendkivuli-hir-a-jobbik-is-beallt-puzser-robert-moge

Kapcsolódó cikkek

Mészáros Lőrinc: Kormányváltás után még sikeresebb leszek – Vagyonelkobzás után a sitten nem hinném! (+Videó)

Rubóczki Tamás

Rendkívüli: A fideszes Pócs János bezárta egy alkalmazottját egy kazánba, majd rágyújtotta! +18 (Videó)

Rubóczki Tamás

Hát apám, te kajak elmebeteg vagy!

Rubóczki Tamás

Hozzászólok