A Fidesz közeli III/II-es tiszt, közpénzből építene panziót a Balatonon!

0

A 24.hu ír arról, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség eddig 15 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott Tasnádi László cégének, de a vállalat összesen 286 millió forintot kért a tervezett beruházáshoz, és a lap szerint az eddigi tapasztalatok alapján nem lenne érdemes arra fogadni, hogy végül nem fogják megkapni.

Tasnádi a rendszerváltás előtt III/II-es tiszt volt, a rendszerváltás után pedig Pintér Sándor bizalmasaként jutott magasra, még rendészeti államtitkár is lehetett a Fidesz kormányzása alatt.
A lap szerint az egykori kommunista állambiztonság tisztjének cége, a Becsali Gasztro Kft. egyedi támogatást igényelt a Becsali Panzió fejlesztésére, amit Balatonlellére terveznek.

A településen létezik már egy Becsali Csárda, ennek 2018 óta Tasnádi cége a tulajdonosa. A projekt egyelőre az előkészítési szakaszban van, októberben erre már kaptak 15 millió forintot.

A lap nemrég írt már arról, hogy a Guller Zoltán vezette MTÜ egyedi, ad hoc döntésekre hivatkozva, a nyilvánosság számára elérhető pályázati kiírás nélkül oszt ki akár több százmillió forintos vissza nem térítendő támogatásokat is. Tasnádi cége is így jelentkezett, annak ellenére is, hogy a közelmúltban elég sok nyilvánosan zajló panzióépítési támogatási projekt is futott.

A 24.hu úgy tudja, hogy több mint 80 hasonló, egyedi pályázat létezhet, Zoób Kati divattervező mellett kért támogatást például a fideszes többségű balatonboglári önkormányzat is. Az MTÜ ugyanakkor csak azt a hat pályázatot tette elérhetővé, melyre a lap újságírói konkrétan rákérdeztek.

A cikk felidézi, hogy Tasnádi a rendszerváltás előtt a BRFK állambiztonsági szervének tisztje volt, utána pedig a Nemzetbiztonsági Hivatal alosztályvezetője, majd az Információs Hivatal osztályvezető-helyettese. 1998 után a rendőrség belső elhárításának helyettes vezetője volt, majd az APEH Bűnügyi Igazgatóságát vezette.

2014-ben nevezték ki rendészeti államtitkárnak, annak ellenére, hogy például Nagy Imre újratemetésén, melyen Orbán Viktor is beszédet mondott, Tasnádi még a BRFK III/II-es operatív tisztjeként a beszervezett ügynököktől várt jelentéseket a történésekről.

2016-ban aztán Áder János éppen az 1956-os forradalom 60. évfordulóján léptette elő vezérőrnagyból altábornaggyá Tasnádit, amit még Lázár János is kínosnak nevezett.

Alighanem erre válaszul Tasnádi távozott, majd szinte azonnal Pintér Sándor cégénél kötött ki, és azóta rengeteget kaszált, még a parkolási üzletekben is felbukkant.