A Fidesz-KDNP leszavazta ma a Parlamentben a rendőrök, katonák, tűzoltók és köztisztviselők fizetésemelését!

0

A mai nap folyamán egy eljárási baki miatt ismét összeült a parlament, miután a múlt héten nem szavazta meg a kormány a bírák és ügyészek januári fizetésemelését, Áder János végül besegítve, visszaküldte megfontolásra a tervezetet.

Mint ismert, a kétharmadot igénylő törvényt véletlenül 29 fideszes képviselő “nem értette meg”, ezért rosszul szavazott, így most a rendes ülésszakon kívül ismét összeült az országgyűlés, hogy szavazhasson a javaslatról.

A mai Törvényalkotási Bizottság (TAB) ülésén azonban a Jobbik egy módosító javaslatot is beterjesztett annak érdekében, hogy többek között

“a rendőrök, katonák, egyetemi oktatók és köztisztviselők illetményét 20-30 százalékkal emeljék meg.”

A Jobbik országgyúlési képviselőjének Varga-Damm Andreának álláspontja az, hogy a köztársasági elnök átirata szerint a javaslat „saláta-jellegébe” belefér, hogy ágazati béremelést rendezzen. Erre tekintettel az összes olyan ágazat részére, amelynek az elmúlt években a kormány béremelést ígért, de azok nem valósultak meg, vagy nem az ígért eredményt hozták, szükséges a vonatkozó törvények bértábláinak módosítása.

A jobboldali néppárt indoklásában jelezte, hogy sok helyen a költségvetési törvénybeli illetményalap összege évtizedek óta változatlan vagy alig emelkedett, így az illetményemelés a szorzószámok módosításával oldható meg az ágazati törvényekben.

A Jobbik szerint az egészségügyi és a szociális ágazat dolgozóinak illetményéről azért nem adhattak be módosítást, mert nem törvény, hanem kormányrendelet szabályozza, így e módosító javaslatban ezek megemelésére most nincs jogilag lehetőség, azonban az ellenzéki párt a kormány mielőbbi figyelmébe ajánlja a béremelés sürgető szükségességét is.

A TAB mai ülésén a kormány részéről a bizottság elnöke, Hende Csaba fideszes országgyűlési jegyző a Jobbik törvénymódosító javaslatáról úgy értekezett:

nem házszabályszerű a módosító, mert csak arra lehet kitérni, amit a köztársasági elnök kifogásolt.

Azonban hosszas vita után úgy döntött, hogy szavazásra bocsátja a Jobbik módosító javaslatát, amelyet a kormánypárti képviselők leszavaztak.

Tehát a kormány úgy döntött, hogy

“nem akarnak béremelést a rendőröknek, a börtönőröknek, a tűzoltóknak, a katonáknak vagy például a köztisztviselőknek.”

A Fidesz azzal indokolta a döntését, hogy valóban szükségszerű lenne a béremelés, de jelenleg ezt nem lehet technikailag megoldani. Véleményük szerint eljárási probléma van a módosító javaslattal, azonban a kormánypárti képviselők nem erről szavaztak, hanem a béremelésről, amit történetesen nem támogattak.

(MTI)